Čaputová: Fontos információk kerülhetnek felszínre a Kuciak-ügy tárgyalásán

Zuzana Caputova
Pozsony |

Fontos információk kerülhetnek felszínre a szlovák igazságszolgáltatás és a politika működésének hátteréről a Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében folyó tárgyaláson – fogalmazott Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) folyó tárgyalással kapcsolatban.

„Nem csak azokról az eseményekről vagy információkról van szó, amelyekről most, a tárgyaláson szerzünk tudomást, hanem régebbi ügyekről is. Komoly dolgokról, amelyek kiértékelésénél józannak kell maradnunk, meg kell várnunk, hogy ezekből az állításokból mi bizonyosodik be valójában”

– mondta Čaputová.

Az államfő szerint azonnal cselekedni kell, ha beigazolódik, hogy az igazságszolgáltatás legmagasabb posztjain lévők, vagy befolyásos politikusok kapcsolatban álltak a bűncselekmény elkövetőivel. „Ha Szlovákia jogállam, akkor cselekednünk kell, függetlenül attól, kiről van szó” – mondta a köztársasági elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?