Čaputová felszólította Matovičot, vessen véget a kormányválságnak

Matovič Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök felszólította Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnököt, hogy mielőbb vessen véget a koalíciós- és a kormányválságnak. Erre a miniszterelnökkel és az SaS képviselőivel folytatott keddi megbeszélés után szólította fel a kormányfőt, úgy fogalmazott, Szlovákiának működőképes és hatékony kormánykabinetre van szüksége.

„Véget kell vetni az agóniának, legfőbb ideje cselekedni” – mondta az államfő.

A köztársasági elnök rámutatott, a kormányválság a koronavírus-járvány idején éleződött ki, akkor, amikor emberek halnak meg, gazdasági nehézségek vannak, és növekszik a szegénység. Szerinte azonnali változtatásokra van szükség a járványkezelésben, hogy Szlovákia ne tartozzon a világ legrosszabb helyzetben lévő országai közé, ahol a legtöbb ember hal meg a Covid-19 miatt. Az államfő szerint az embereknek még nagyobb segítségre van szükségük, „mert a szegénység és a félelem az új járvány”.

Čaputová kijelentette, azonnali változtatásokra van szükség a járványkezelésben, az embereknek nyújtott segítésben, az oltás terén és az országon belüli és kívüli kommunikációban.

 

„Annál inkább igyekeznie kell a kormány összes tagjának, beleértve a miniszterelnököt is, hogy az ország és az emberek érdekében dolgozzon” – jelentette ki Čaputová. Rámutatott, hogy hónapok óta konfliktushelyzetek vannak a kormányban, a kormányválság pedig már két és fél hete tart, viszont járványhelyzetben minden egyes nap számít. Azért hívta keddre az elnöki palotába Igor Matovič kormányfőt, hogy meghallgassa, mit akar tenni, hogy a válságos helyzet megoldódjon.

„Konkrét választ nekem idáig nem adott” – jegyezte meg az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?