Čaputová egy autóalkatrész-gyártó üzembe látogatott

Zuzana Čaputová
Nagykürtös |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök csütörtökön látogatást tett egy nagykürtösi (Veľký Krtíš) autóalkatrész-gyártó üzemben, egy családi borászatban és egy textilipari cégnél. Az államfőt az érdekelte, hogy a vállalkozók hogyan birkóznak meg a koronavírus-járvány okozta helyzettel, milyen hatással van ez az alkalmazottakra és milyenek lesznek a járvány gazdasági és társadalmi következményei.

„Nem véletlenül választottuk Nagykürtöst, mivel ez a vidék Szlovákia húsz legkevésbé fejlett régiójához tartozik. Megtudtam, hogy két helyi vállalat egyelőre nem érzi a válság hatásait, mert volt elég megrendelésük. Exportálni azonban nem tudják a termékeiket, ezért fontos számukra, hogy amint a járványhelyzet lehetővé teszi, mielőbb enyhíthessük az intézkedéseket” – mondta Čaputová. Hozzátette: a cégek nem kényszerültek elbocsátásokra, ami jó hír.

Május 1., a munka ünnepe alkalmából tett látogatást a vállalatoknál a köztársasági elnök.

„Úgy vélem, az, ami most történik körülöttünk, igazolja, hogy a foglalkoztatás óriási érték, de nem magától értetődő dolog, előfordul, hogy veszélybe kerül”

– emlékeztetett az államfő.

A meglátogatott vállalatok közül csak egy kért állami támogatást, amit már meg is kapott. Čaputová szerint most az is bebizonyosodik, hogy az állam támogatása elengedhetetlen egy ilyen pillanatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?