Čaputová nem indul újra az államfői posztért

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök kedden délután bejelentette, nem száll újra versenybe az államfői posztért a jövő tavasszal esedékes választáson. Döntését személyes okokra hivatkozva hozta meg.

„Egy nagyon becsületes mérlegelést követően ma tudom, hogy nem lenne elegendő erőm egy következő mandátumhoz. Befejezem tehát mandátumom utolsó évét és ebben a tisztségben való szolgálatom véget ér” – jelentette be Čaputová, azzal, nem indul újra az államfői tisztségért. A lépését magyarázva arról beszélt, az államfői tisztséggel járó feladatok teljesítésének minőségét nagyban befolyásolja, hogy rendelkezésre áll-e erre valakinek elegendő ereje. A döntése további okai közül Čaputová azt említette, hogy a családjára is tekintettel kellett lennie. Hangsúlyozta, személyes okok miatt határozott úgy, nem indul. Ezeket az okokat azonban tovább nem részletezte, csupán arra kérte a nyilvánosságot, higgye el, alapos megfontolást követően hozta meg a döntését.

Čaputová arról is beszélt, a hivatalba lépése óta eltelt négy év élete legnehezebb időszaka volt, hiszen először a Covid-világjárvány, majd az infláció, az ukrajnai háború és energetikai válság sújtotta az országot. „Mandátumom idején négy kormány volt hivatalban, ősszel pedig egy ötödiket nevezek majd ki” – mutatott rá az államfő. 
 
A jelenlegi hivatali idejéből hátralévő egy évben továbbra is arra törekszik majd, hogy a tisztesség, a nyugalom, a tárgyilagosság és az alkotmányosság pillére legyen. Továbbra is emberiesen és empátiával végzi majd a munkáját. A hátralévő egy évben is sok hasznosat szeretne tenni az országért.

Čaputová sajnálja, ha csalódást okozott azoknak, akik azt várták, újraindul. Bízik benne, hogy okos és empatikus személyek szállnak majd versenybe az elnöki székért. Hangsúlyozta, tisztességes hozzáállással is meg lehet nyerni egy választást, illetve az államfői tisztség viselése közben is meg lehet ezt tartani. A mandátuma lejárta, azaz 2024 június 15-e után is a demokrácia és az igazságosság előmozdításán fog dolgozni.

Így fogadták Čaputová bejelentését

„Vitathatatlan, hogy Zuzana Čaputová elnök asszonynak nagy szerepe van abban, hogy partnereink Szlovákia pozícióját az EÚ-ban és a NATO-ban ezekben a viharos bel- és külpolitikai időkben sem kérdőjelezték meg. Mi is tudjuk, hogy az államfőnek nem volt könnyű dolga. De azt is látjuk, hogy az elnöki jogköreit nem mindig használta ki kellő eréllyel” – véli Sólymos László. A Híd elnöke szerint az államfő hibát vétett, amikor nem ragaszkodott ahhoz, hogy az előre hozott választást szeptember helyett júniusban tartsák. „Az elnök asszony mai döntése is nagy hullámokat gerjeszt a szlovák belpolitika amúgy is túl viharos vizein. Ezért is fontos, hogy a közelgő választáson induló politikai pártok tisztességes és konstruktív kampányt folytassanak. Gyűlölet helyett megoldásokat kínáljanak az emberek mindennapi problémáira” – írja Sólymos állásfoglalásában.

„Az elmúlt választási időszak is megerősítette, hogy közösségünk ügyeiben leginkább magunkra számíthatunk. A jövő évi elnökválasztáson ezért a Szövetség saját jelöltet fog állítani” – áll a párt állásfoglalásában. A Szövetség elődpártja, az MKP 2014-ben Bárdos Gyulát, a Csemadok országos elnökét indította az államfői tisztségért. Bárdos mos lapunknak úgy nyilatkozott, ha a párttól ismét egy ilyen felkérést kapna, azt szerinte nem fogadná el. A 2019-es elnökválasztáson is indult magyar jelölt, akkor Bugár Béla mérettette meg magát. Most Bugár is úgy nyilatkozott, a jövőben semmilyen aktív politikai szerepet nem vállal.

Az OĽaNO és barátok (OĽaNO a priatelia) tudomásul vette az államfő döntését. „Köszönet jár az elnök asszonynak azért a jóért, amit Szlovákiáért tett. Reméljük, hogy az új elnök határozott, erős karakterrel rendelkező személy lesz, aki meg tudja védeni Szlovákiát a maffiától” – írták.

A Demokraták párt elfogadja Zuzana Čaputová államfő döntését, hogy nem indul újra az elnöki posztért. A párt hozzátette, egy szövetségest veszít a tisztességes, nyugodt, konstruktív politizáláshoz. „A szlovák politikát a túlzott egó és hangoskodás jellemzi. Zuzana Čaputová nyugalmat hozott a politikába és támaszt jelent az emberek segítésében. Összefogó ereje és igyekezete hiányozni fog a közéletből, ennek ellenére teljes mértékben tiszteletben tartjuk a döntését. Ez nem a gyengeség jele, ellenkezőleg, egy olyan ember erejét mutatja meg, aki számára nem a politikai hatalom jelenti a legtöbbet, amit elérhet. Zuzana Čaputovának sok erőt kívánunk az elnöki poszton eltöltött utolsó évéhez” – áll a párt állásfoglalásában.

„Zuzana Čaputová minden nap bebizonyította, hogy a nyugodt mérlegelésnek is van helye a politikában, hogy van lehetőség a párbeszédre és az egyetértés keresésére, és elegánsan is lehet képviselni Szlovákiát külföldön” – írta Juraj Šeliga a közösségi hálón.

Andrej Kiska volt államfő szomorúságát fejezte ki Zuzana Čaputová döntését illetően. „Mindenekelőtt azonban megértés az, amit érzek. Ha az ember azzal a tiszta meggyőződéssel lép a politikába, hogy segíti az országot, és cserébe ezért gyűlöletet és sértést kap, az kegyetlen pofon” – írta. Hozzátette, jól tudja, mit érezhet az államfő, hiszen Robert Fico, a Smer elnöke őt is éveken át támadta. „Rendívül kellemetlen volt számomra, valamint a családomnak is. De az elnök asszony sokkal nehezebb helyzetben van. Az olyan veszélyes emberek mellett, mint Fico, Blaha és Harabin, Matovič is rosszindulatúan támadja. Ehhez még jött a Covid, az ukrán háború, a támadások a lánya, a partnere és mindenki ellen, akit szeret” – tette hozzá.

Anna Zemanová, az SaS képviselője szerint Ivan Korčok kiváló államfő lenne. Hozzátette, remélte, hogy Čaputová ismét jelölteti magát, a döntését azonban tiszteletben tartja.

A Smert nem lepte meg Čaputová döntése. „A külföldről finanszírozott civil szervezetek már választottak új elnököt, aki következetesen folytatja Andrej Kiska és Zuzana Čaputová liberális és nem szlovák érdekorientált külpolitikáját” – áll a Smer állásfoglalásában. Szerintük az államfő  hátat fordított az embereknek akkor, amikor a legnagyobb szükségük lett volna rá.

Richard Sulík, az SaS elnöke szerint Zuzana Čaputovának rendkívül nehéz időkben teljesítette mandátumát. Hogy az SaS Ivan Korčokot indítja-e a választáson, a megfelelő időben nyilatkoznak majd. Sulík szerint az SaS szeptember 30-ig csak a parlamenti választásra kíván koncentrálni.

Ódor Lajos miniszterelnök elismerését fejezte ki, amiért Čaputová elég bátor volt megtenni azt, amit helyesnek tartott. „Mindig is sokak inspirációja volt és marad is Szlovákiában, beleértve magamat is. A döntése biztosan nem született meg könnyen” – írta. „Tisztelem őt, és csodálom, amiért elég bátor volt megtenni azt, amit helyesnek tart” – tette hozzá a Twitteren.

Az SNS üdvözli, hogy Čaputová nem indul újra az elnöki posztért. „Zuzana Čaputová a felkészületlensége miatt négy évig képtelen volt megoldani az emberek problémáit, nem járta az országot, nem érdekelték a lakosság problémái” – szögezte le az SNS.

Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke sajnálja, ugyanakkor tiszteletben tartja az elnök asszony döntését. „Zuzana Čaputová négy éven keresztül hirdette a demokrácia, a tisztesség és az egyenlőség értékeit. Megérdemli ezért a tiszteletünket és köszönetünket. Biztos vagyok benne, hogy ezt megteszi mandátumának utolsó, ötödik évében is, amely még előtte áll, és Szlovákiának továbbra is szüksége lesz rá” – írta.

„Elnök asszony, nagy elismerést érdemel a Szlovákiáért végzett munkájáért otthon és külföldön” – tette közzé Instagramon Petr Pavel cseh államfő.

Korčok indulhat?

Sajtóinformációk szerint Ivan Korčok fontolgatja, hogy abban az esetben, ha Čaputová nem indul újra az államfői posztért akkor ő versenybe száll az ország vezetőjének tisztségéért. Korčok egészen 2020-ig karrierdiplomata volt, amikor elfogadta az SaS felkérését arra, hogy a külügyminisztériumot vezesse. Ezt megelőzően 2018-tól Szlovákia washingtoni nagykövete volt. Korčok csak Čaputová bejelentése után nyilatkozik arról, valóban elindul-e az elnöki posztért.

Čaputovában bíznak a legtöbben

A Denník N néhány órával a bejelentés előtt közölte annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amely szerint Čaputová a legmegbízhatóbb hazai politikus, a lakosság 43 százalékának bizalmát élvezi. Az IPSOS által a lap megbízásából készített felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy a megkérdezettek 50 százaléka nem bízik benne, hét százalék pedig ezt nem tudta eldönteni, vagy úgy nyilatkozott, nem ismeri az államfőt. A kutatást június 12 és 16 között készítették.

 Az IPSOS azt is vizsgálta, hogy az egyes pártok választóinak körében mekkora bizonyos politikusok népszerűsége. Čaputová a Szövetség választói 30 százalékának élvezi feltétlen bizalmát. További kilenc százalékuk inkább megbízik benne, míg 27 százalék inkább nem, 18 százalék pedig egyáltalán nem bízik meg az államfőben. 15 százalék viszont nem tudta ezt eldönteni. Legnagyobb mértékben az SaS szavazói (94 százalék) és a Progresszív Szlovákia (PS) választói (92 százalék) bíznak az elnökben. Mielőtt Čaputovát államfővé választották volna, a PS alelnöke volt. A legkevésbé a 2020 óta ellenzékben lévő Smer (9 százalék) és a parlamenten kívüli SNS szimpatizánsai (5 százalék) vannak bizalommal az államfő iránt. A Smer 17-19 százalékos támogatottsággal jelenleg az ország legnépszerűbb politikai pártja. A 15-17 százalékkal második, esetleg harmadik legnépszerűbb és ugyancsak ellenzéki Hlas választóinak azonban 41 százaléka bízik a köztársasági elnökben. Az összes többi releváns párt szavazóinak több mint fele bizalommal van az államfő iránt, csak a szélsőjobboldali Republika választói lógnak ki a sorból. Az utóbbi csoport három százaléka bízik az elnökben.

Čaputová bizalmi indexét gyakorlatilag a 2019-es megválasztása óta méri a Focus közvélemény-kutató ügynökség is. Eszerint az államfőbe vetett bizalom 2020 szeptemberében volt a csúcson, akkor a lakosság 66 százaléka bízott benne. Ezt követően, a Covid-világjárvány előrehaladtával együtt az államfő bizalmi indexe lényegében csökkenésbe kezdett. Ez azonban az összes többi politikusra érvényes, mindannyian vesztettek a népszerűségükből.

A többiek

Peter Pellegriniben, a Hlas elnökében az emberek 37 százaléka bízik, 54 százalékuk nem, őt Ódor Lajos miniszterelnök követi, 33, illetve 31 százalékkal. A Szövetség támogatói közül harminc százalék teljesen megbízik a hivatalnokkormány miniszterelnökében, 12 százalék inkább megbízik benne. 48 százalék nem tudta eldönteni, 9 százalék pedig nem ismerte Ódort.

Robert Ficóban, a Smer elnökében a lakosság 30 százaléka bízik, 62 százaléka nem, őt követi Boris Kollár (Sme rodina) házelnök (26%–63%), Ivan Korčok (24%–42%), Milan Uhrík (Republika – 22%–50%) , Eduard Heger (Demokraták – 20%–70%), Andrej Danko (SNS – 18%–67%), Richard Sulík (SaS – 16%–74%) és Michal Šimečka (PS – 16%–41%).

(mr, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?