Čaputová bejelentette, kiírja az előrehozott választásokkal kapcsolatos népszavazást

čaputová k
Pozsony |

„A népszavazást kiírom, legalább egy kérdéssel” – jelentette ki a köztársasági elnök.

Zuzana Čaputová hozzátette, az első kérdéssel Alkotmánybírósághoz fordul. Amennyiben megerősítik, hogy párhuzamban áll az alkotmánnyal, az elnök kiírja a népszavazást mindkét kérdéssel.

A köztársasági elnök figyelmeztetett, a kormány lemondására vonatkozó első számú kérdés egyes alkotmányjogászok szerint is alkotmánysértő.

Ha a népszavazás érvényes lenne, a kormánynak le kellene mondania, de ez nem jelentene automatikusan előrehozott választást

– hangsúlyozta Čaputová.

Čaputová közölte, a népszavazást nem lehet megtartani az őszi összevont választás napján, mivel képtelenség betartani a hivatalos határidőket. Az elnöki palotának először ellenőriznie kellett a szavazatokat, majd az Alkotmánybírósághoz fordulnak, amelynek idő kell a felülvizsgálatra – az egész folyamat 120 napig tart.

Az államfő azt is elmondta, az aláírások számának felső határát sikerült elérni: a benyújtott 406 ezerből összesen 381 960-at hagytak jóvá.

Čaputová tagadta, hogy meg akarná hiúsítani a népszavazást, mint ahogyan azt az ellenzék állítja.

A szavazólapon biztosan szerepel tehát a második kérdés, amely a következőképpen szól:

Egyetért-e azzal, hogy népszavazással vagy a parlament döntésével meg lehet valósítani a törvényhozás választási időszakának idő előtti befejezését?

A problémás első kérdés pedig – amelyet Čaputová kifogásol – így hangzik:

Egyetért-e azzal, hogy a Szlovák Köztársaság kormányának haladéktalanul be kell adnia a lemondását?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?