Čaputová: Az alkotmánymódosítási kísérleteket nem előzte meg tisztességes vita

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő kifogásolja, hogy a parlament elé az utolsó pillanatban, a tisztességes vitát mellőzve terjesztettek jelentős alkotmánymódosításokat. Ezek közül több a koalícióhoz köthető. Az OĽaNO például lerövidítené az alkotmánybírók megbízatási idejét, Alojz Baránik, az SaS képviselője pedig úgy véli, az ügyészség új meghatározására van szükség.

„Tisztelettel viszonyuljunk az ország alaptörvényéhez. Tudomásomra jutott, hogy az aktuális parlamenti ülésen megpróbálnak olyan, alkotmányt érintő módosításokat kieszközölni, amelyek jelentős hatással lennének az alkotmányos szervek jellegére, tevékenységére és kialakítására. Ilyen módosításokat csak tisztességes szakmai és nyilvános vita után szabadna elfogadni, nem az utolsó pillanatban” – írta az elnök asszony a közösségi hálón. Hozzátette: a nem átgondolt alkotmánymódosítások jelentősen gyengítik a jogbiztonságot, és előre nem látható, nem kívánt következményekhez vezethetnek.

Az OĽaNO olyan módon akarja lerövidíteni az alkotmánybírók megbízatási idejét, hogy a további kormánygarnitúrák csak a bírók egy részét választhassák meg. A legnagyobb kormánypárt emellett javasolja az alkotmánybírósági szenátusok összeállítását szabályozó rendszer módosítását is. A szenátusokat ezután nem sorsolás alapján, hanem a munkabeosztás szerint állítanák össze. Változna az alkotmánybíró-jelöltek megválasztásának módja is.

Baránik az ügyészség új meghatározása mellett indítványozza, hogy az ügyészség feletti nyilvános ellenőrzést a parlament és a kormány gyakorolja, vagy a kormány nevében az egyik kormánytag. Módosító javaslatokkal az ellenzék is előállt.

A parlament a Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter által kidolgozott igazságszolgáltatási reformtervezetről tárgyal. A reform értelmében módosulna a Szlovák Alkotmánybíróság és a Bírói Tanács összetétele. Tervben van a legfelsőbb közigazgatási bíróság létrehozása is, ezen kívül minden bíróra pénzügyi átvilágítás várna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?