Čaputová álomszerű sikere

ca

Magas részvétel mellett, meggyőző különbséggel nyerte az államfőválasztás első fordulóját Zuzana Čaputová, a Progresszív Szlovákia több más ellenzéki párt által is támogatott jelöltje. A második helyezett Maroš Šefčovič (Smer) feleannyi voksot sem szerzett. Bugár Béla csak a 6. lett.

Csaknem 50 százalékos részvétel mellett 40,57 százalékkal győzött Zuzana Čaputová az első fordulóban. Ez azt jelenti, hogy országszerte több mint 870 ezren voksoltak rá. Legutóbb az első fordulóban Ivan Gašparovič szerzett ehhez fogható támogatást, ő 2009-ben 876 ezer voksot gyűjtött, akkor azonban a második helyezett Iveta Radičovára is 713 ezren voksoltak. Čaputová néhány járás kivételével mindenütt győzött, de Pozsonyban a legerősebb. Nagyarányú győzelme részben annak is köszönhető, hogy éppen a fővárosban volt a legmagasabb a részvétel. Néhány kelet-, illetve észak-szlovákiai járásban előzte csak meg őt Maroš Šefčovič, illetve egy északkeleti járásban Štefan Harabin.

A felméréseknek megfelelően a Smer által támogatott Maroš Šefčovič végzett a második helyen, de csak 400 ezer szavazatot szerzett, ami 18,66 százalékos eredményt jelent. Šefčovičot nem tudta komolyan megszorítani Štefan Harabin, az oroszbarát, összeesküvés-elméleteket hirdető jelölt. Ugyan a választások előtti utolsó felmérések azt jelezték, hogy erősödik a választói bázisa, de 4 százalékponttal lemaradt Šefčovič mögött.

Gyengén szerepelt Bugár Béla, a Híd jelöltje, aki mindössze 66 ezer szavazatot kapott, a voksok 3,1 százalékát szerezte meg, amivel a 6. helyen végzett. Bugár Čaputová mögött a második lett a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban is, ahol a legtöbb voksot kapta, de a részvétel a déli régiókban volt a legalacsonyabb.

A Smer jelöltjének második helyéhez az is kellett, hogy Harabin mögött a negyedik helyet Marian Kotleba szerezte meg 10,39%-kal. Kettejük támogatottsága közel 25 százalék, ha Harabinnak sikerült volna megegyeznie Kotlebával, akkor a szélsőséges jelölt megelőzhette volna Šefčovičot és ő jut a második fordulóba. 122 ezer szavazattal végzett az 5. helyen František Mikoško, aki a 2004-es választás óta minden államfőválasztáson elindult. 

Elemzők szerint a második forduló esélyese egyértelműen Čaputová, aki a Šefčovičcsal szemben megszerzett hatalmas előnye mellett számíthat arra is, hogy az első fordulóban kiesett jelöltek támogatóinak egy része is rá fog szavazni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?