Čaputová: A korrupció globális probléma, akárcsak a klímaválság

caput

A korrupció globális jelenség és mindenkit egyformán érint, akárcsak a klímaváltozás. Ezt csütörtökön jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a korrupció megelőzéséről és leküzdéséről szóló virtuális panelbeszélgetésen, amely a Joe Biden amerikai elnök védnöksége alatt megvalósuló Summit for Democracy (S4D) keretében zajlott.

 "Tudjuk, hogy a korrupció soha nem lokális probléma. Mindnyájunkra hatással van, akárcsak a klímaválság. Globálisan kell tehát együttműködnünk, hiszen a korrupció nem ismer határokat" - mutatott rá az elnök asszony.

Čaputová hangsúlyozta: kiemelten fontos, hogy a bűnüldöző szerveket és az egyéb, korrupció ellen küzdő intézményeket hiteles, megbízható személyek irányítsák. "Azt gondoltuk, hogy ha felállítjuk a szükséges intézményeket és megalkotjuk a szükséges jogszabályokat, az elegendő lesz, de ez nem igaz. Az intézményeket hiteles embereknek kell vezetniük" - jegyezte meg Szlovákiára utalva az államfő.

Arról is beszélt, hogy a kommunista rezsim összeomlása után, 1989-ben Szlovákiában nem léteztek korrupcióellenes jogszabályok, és általánosan elterjedt volt a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság. Példaként felidézett egy akkori mondást: "ha nem az államot, a saját családodat lopod meg".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?