Čaputová: A Bukaresti Kilencek egységesek Ukrajna megsegítésének kérdésében

Čaputová: A Bukaresti Kilencek egységesek Ukrajna megsegítésének kérdésében

A Bukaresti Kilencek (B9) vezetői a Joe Biden amerikai elnökkel folytatott találkozón egységesen egyetértettek abban, hogy továbbra is eltökéltek Ukrajna megsegítésének kérdésében – közölte Zuzana Čaputová államfő a szerdai sajtótájékoztatóján, miután hazarepült Varsóból. A B9 országainak hangját nagyon fontosnak tartja. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy információs háború zajlik, és a virtuális világban sok dezinformáció terjed.

„Ami a helyzet értékelését illeti, egységesek vagyunk abban, hogy Oroszország az agresszor, Ukrajna pedig védekezik. Abban is egységesek vagyunk, hogy segíteni kell Ukrajnának. Egyúttal egymás védelmezésében is egyetértettünk” – állapította meg Čaputová.

Az államfő kiemelte: Szlovákia más országokkal együtt a világ legnagyobb védelmi szövetségének a tagja. A védelmünk az elérhető legmagasabb szinten van” – jegyezte meg.

Galéria

Az államfő ugyanakkor figyelmeztetett: az ukrajnai háború kapcsán információs háború zajlik. Ez szerinte veszélybe sodorja a biztonságunkat, valamint aláássa az állam és az állami intézmények tekintélyét. A közvélemény manipulációját is megemlítette. Mivel szerinte sokan hisznek a dezinformációknak, felszólította az embereket, hogy ellenőrizzék az információkat, és ne higgyék el a virtuális világban terjedő, illetve az egyes politikusok által terjesztett hazugságokat. Példaként a katonai mozgósítást említette, amit szándékosan terjesztett hazugságnak tart.

A csaknem egy éve tartó konfliktus Ukrajnában szerinte egy olyan hatalmas történelmi esemény, amely Európa vagy a világ biztonságának az alapjait ingatta meg. A szlovákiai lakosok szolidaritását és támogatását is kiemelte. A Szlovákia által nyújtott katonai és más segítség mértéke szerinte összhangban volt az ország kapacitásaival.

Az európai biztonsági helyzet is a találkozó témája volt. Erről a Pozsonyban rendezett júniusi B9-es találkozón is szó lesz, ahogy a Vilniusban esedékes júliusi összejövetelen is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?