BUSZBALESET: még nincs pontos kimutatás az utasokról, áldozatokról

Pozsony |

<p>Ján Kubiš külügyminiszterrel a fedélzetén kormányzati különgép indul fél négykor a horvátországi Zadarba, hogy hazahozhassa a horvátországi Gospic közelében történt buszbaleset túlélőit, valamint hogy a külügyminiszter a Zadartól körülbelül 50 kilométerre fekvő helyszínen tájékozódhasson.</p>

Erről Erik Tomáš belügyi és Igor Skoček külügyi szóvivő számolt be vasárnap délutáni pozsonyi sajtótájékoztatóján.

A két szóvivő közölte, a horvát rendőrségtől egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást az áldozatok személyazonosságáról. Arról sincs részletes kimutatásuk, hogy milyen volt az utazóközönség korösszetétele, Skoček csak annyit említett, hogy például 1999-es születésű is volt köztük. Ugyancsak pontosításra vár, hogy az áldozatok közt milyen korúak vannak, illetve hogy van-e köztük gyermek.
A buszt egy kassai székhelyű, személyszállítással foglalkozó cég indította, nem utazási iroda által szervezett útról volt szó. A feltehetőleg zömmel idősebb utasok rekondíciós, vagyis erőnlétük visszanyerését szolgáló üdülésre indultak.
Azokat, aki erre képesek és - a sérültek esetében - vállalkoznak, a kormányzati különgép hozza haza abból az intézményből, ahol ideiglenesen tartózkodnak. A sérültek egy részét Gospic város kórházában ápolják. Horvát sajtóforrások szerint légimentők állnak készenlétben, hogy ha kell, a súlyos sérülteket jobban felszerelt egészségügyi intézményekbe szállítsák. (ú, kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?