Bugár: válaszolni fogunk az MKP tárgyalási javaslatára

Pozsony |

<p>Bugár Béla, a Híd elnöke hétfőn megerősítette, reagálni fognak a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ajánlatára, hogy a két párt lépjen választási koalícióra.</p>

"Mi már október 22-én elmondtuk, hogy van lehetőség az együttműködésre. Ma megállapíthatjuk, hogy végre az MKP is látja az együttműködés szükségességét. Levelükre, felhívásukra válaszolunk, de nem most" - jelentette ki hétfői pozsonyi sajtóértekezletén Bugár.

A parlamenten kívüli MKP országos tanácsa szombaton úgy döntött, hogy a párt továbbra is nyitott az MKP-Híd együttműködés előtt és kész a választási koalícióra. "Annak ellenére, hogy a Híd elutasította a választási koalíciót, mi továbbra is nyitottak vagyunk az együttműködés előtt" - jelentette ki Berényi József, az országos tanács ülése utáni sajtóértekezleten.

Közölte: az országos tanács döntése alapján levelet ír Bugár Bélának, a Híd elnökének, amelyben konkrét tárgyalási ajánlatot tesz. A Híd válaszát november 10-ig várja az MKP. "Célunk, hogy a magyar szavazatok ne vesszenek el" - jegyezte meg Berényi.

A Híd országos választmánya október végén kizárta a választási koalíciót az MKP-val, majd Bugár Béla a Híd elnöke nyílt levélben pártja választási listáján való indulást ajánlott fel az MKP politikusainak. Az MKP ezt marketingfogásnak minősítette és elutasította.

"Mi két hete már megtettük az ajánlatunkat, s ez továbbra is érvényes. Azt is közöltük, hogy a választási koalíciót nem tartjuk az együttműködés megfelelő formájának. Mindenesetre nyitottak vagyunk a párbeszédre. Miután megkapjuk és áttanulmányozzuk az MKP tárgyalási ajánlatát, megfogalmazzuk a válaszunkat" - tájékoztatta Solymos László, a Híd frakcióvezetője az MTI tudósítóját.

Berényi szombaton megismételte: az MKP csak az egyenrangúság alapján tud együttműködni a Híddal.

Szlovákiában március 10-én lesznek idő előtti választások, mert Iveta Radicová kormánya október elején megbukott az euróövezeti mentőcsomagról szóló, bizalmi szavazással összekapcsolt parlamenti voksoláson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?