Bugár nem zárja ki az együttműködést az MKP-val

Pozsony |

<p>Dél-Szlovákiában a Magyar Koalíció Párt a Most-Híd legnagyobb vetélytársa, másutt pedig az összes többi politikai párt, mely a választók kegyeiért küzd - fejtette ki Bugár Béla pártelnök a TASR hírügynökségnek adott interjújában. A párt, választási sikere esetén leginkább a jobboldali pártokkal tudja elképzelni az együttműködést, de a Smert sem zárja ki, ha az változtat eddigi politikáján, egyedül a Szlovák Nemzeti Párttal nem tudják elképzelni a kormánykoalíciót.</p>

Bugár elmondta, a Most-Híd szeretné csökkenteni a munkanélküliséget és a vállalkozói szféra terheit, emelné a nyugdíjakat, és támogatná a fiatalok lakáshoz jutását.

Ha a Most-Híd kormányra kerülne, ragaszkodna a munkanélküliség csökkentéséhez, a déli gyorsforgalmi úthoz, és ahhoz, hogy csökkenjen a feszültség a magyarok és a szlovákok között.  A párt szerint, ha az ország gazdasága stabil lenne, elképzelhető lenne a jelenlegi, 19 százalékos adó 17 százalékra csökkentése, ugyanígy csökkentenék a járulékterheket is.

"Változtatni kell a két nemzet egymáshoz való hozzáállásán. Ez egy hosszútávú folyamat. Több elképzelésünk is van. Szlovák-magyar megértési alapot hoznánk létre, mely biztosítaná, hogy a déli és északi fiatalok jobban megismerjék egymást. Hogy barátságok szülessenek, és ne dőljenek be olyan mítoszoknak, hogy a magyarok el akarják nyomni a szlovákokat, vagy hogy Dél-Szlovákiában nem lehet szlovákul szót érteni" - mondta Bugár.

A választások utáni együttműködésből Bugár nem zárta ki a Smert, azonban a vezető kormánypártnak ehhez változtatni kell jelenleg folytatott politikáján, bár elsősorban a jobboldali, ellenzéki pártokkal való együttműködést preferálja.

Ami az MKP-val való együttműködést illeti, Bugár elmondta, egykori pártját nem tartja ellenségnek, legfeljebb ellenfélnek a szavazatokért folytatott küzdelemben. "Természetesen a két párt esetleges kormányzati együttműködése nem jelentené a két párt fúzióját. Úgy fogunk dolgozni és dönteni, mint két önálló párt" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?