Közélet

Bugár: Ha nem sikerül eltörölni a himnusz betiltását, kilépünk a koalícióból

Pozsony | A Híd elnöke, Bugár Béla tegnap kijelentette, ha nem sikerül módosítaniuk a magyar himnusz éneklését is betiltó törvényt, akkor kiléphetnek a kormánykoalícióból.
Czímer Gábor

2019. április 5. 19:30

Bugár a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: "Ha kiderül, hogy a koalíciós partnerünk sportszerűtlenül viselkedne és a kérdéses rész mégsem kerül ki a törvényből, akkor egyértelműen nincs mit keresnünk ebben a koalícióban." A Híd elnöke azt követően állt a kamerák elé, hogy kiderült, a párt frakciójának nagy része még március 27-én megszavazta azt a jogszabály-módosítást, amely alapján akár 7000 eurós büntetéssel sújtható az a jogi személy, amelynek rendezvényén egy idegen ország, így például Magyarország himnuszát éneklik, hacsak nem tartózkodik a helyszínen az adott ország hivatalos küldöttsége.

A hidasok is megszavazták

A törvényt megszavazó magyar hidas képviselők többsége már nyilvánosan bocsánatot kért, közülük ketten, Vavrek István és Balódi László is azt nyilatkozta, ha nem sikerül helyrehozni a hibát, visszaadják parlamenti mandátumukat. Ez utóbbira reagálva Bugár elmondta: "A képviselőknek egy dolgot meg kell tanulniuk, nem azért jutottak be a parlamentbe, mert külön elindultak, hanem a párt listáján kerültek be" -  és hozzátette, a mandátumok esetleges visszaadását először a pártjukon belül, nem pedig a sajtóban kell bejelenteniük.

A Híd javítja a hibát

Bugár azt ígérte, a törvényhozásban elkövetett hibát helyrehozzák, Andrej Kiska államfő ugyanis megvétózza a törvényt. De a koalíciós pártok is beleegyeznek, hogy kivegyék a magyar himnusz éneklését is büntető részt. A törvény május 15-től lépne hatályba, de már május 9-én, a parlament következő ülésének az elején újra napirendre kerülhet a jogszabály. Ebben az esetben az első pontok között tárgyalják majd, "Ez azt jelenti, hogy a törvényt még a hatályba lépése előtt, az államfő javaslatai szerint módosítjuk" - mondta Bugár.

Bastrnák Tibor a Híd frakcióvezetője, csütörtökön arról beszélt, a himnusz éneklését tiltó apró változás nem volt benne abban a változatban, amit a múlt heti szavazás előtt utoljára láttak. A törvénymódosítás indoklásában pedig nem említették, hogy betiltanák többek közt a magyar himnusz éneklését. Bastrnák szerint az SNS megvezette őket.

Danko: Mi nem vertünk át senkit

Andrej Danko a törvénytervezetet beterjesztő SNS elnöke azonban visszautasította, hogy megtévesztette volna a Híd képviselőit. Danko szerint a törvényt a nyilvánosság nem jól értelmezi, hiszen csak azt írja elő, hogy az ünnepnapokon a szlovák himnuszt kell énekelni. Az ilyen alkamakkor csak akkor lehet más himnuszokat is énekelni, ha a helyszínen az adott ország hivatalos küldöttsége is jelen van. "Egyáltalán nem igaz, hogy megtiltjuk más nemzetiségeknek, hogy himnuszt énekeljenek." - mondta Danko, és hozzátette, a törvénymódosításból csak a sajtó, illetve a Jobbikhoz és az ĽSNS-hez hasonló szélsőséges pártok csinálnak ügyet.

Danko ennek ellenére egyetértett azzal, hogy a magyar himnusz éneklésére is vonatkozó apró módosítást töröljék. Ő is igazolta, megvárják, hogy az államfő megvétózza a törvényt és a kérdéses pontról a parlament következő ülésén újra szavaznak majd. "De ha az elnök nem küldené vissza, akkor egy törvénymódosítással ezt meg lehet változtatni, ehhez nekünk nem is kell az államfő." - mondta Danko, aki szerint Kiska már csütörtökön visszadobhatta volna a törvényt, de nem tette meg.

Dostál: Én szóltam!

Ondrej Dostál az SaS parlamenti frakciójának tagja szerint azonban a törvény a mostani formájában akár alkotmányellenes is lehet. "A szólás és információterjesztés szabadságát csak abban az esetben lehet korlátozni, ha a demokratikus társadalomban ez elkerülhetetlen más jogok védelme érdekében, vagy mondjuk az állam biztonságának érdekében" - magyarázta Dostál, és hozzátette, szerinte a törvényt eben a formájában az Alkotmánybíróság is kifogásolná.
Dostál minderre már februárban és a múlt héten is felhívta a figyelmet, illetve olyan törvénymódosítást is beadott, amely a magyar himnusz éneklésére vonatkozó passzust is törölte volna. A törvény megszavazása előtt a parlament alkotmányjogi bizottságában is jelezte a problémát. "Én tényleg nem tehetek arról, hogy a Híd képviselői az egyik említett alkalommal sem vették ezt észre." -  mondta Dostál. Az ülésen Sárközy Irén, a testület hidas tagja is jelen volt. A képviselőnőt az ügyben többször kerestük, de mindössze egy SMS-t kaptuk tőle, amelyben Bugár Bélára utalva ezt írja: "Ma tartott sajtót az elnök úr." A képviselőnő kollégáitól eltérően nyilvánosan bocsánatot sem kért.

Matovičék is meggondolták magukat

Igor Matovič, az OĽaNO  vezetője, egy kétnyelvű Facebook-posztban ezt írta: "Nem gondolom, hogy a hazaszeretetet tilalmakkal és bírságokkal lehet elérni." A mozgalom frakciója az első alkalommal ugyanis megszavazta a kérdéses törvénymódosítást, de már ők is a módosítás mellett vannak. Grendel Gábor, az OĽaNO frakciójának tagja ezzel kapcsolatban elmondta: "Ez egy sajnálatos hiba volt, egyikünk sem szavazott tudatosan a himnusz éneklésének betiltására. Egyszerűen hiba történt a frakciónkban" - és hozzátette, a frakciójuk eltökélt abban, ha újra a parlament elé kerül a törvény, akkor a tiltás ellen fognak szavazni. Arra a kérdésre, hogy ha ez nem sikerül, a hidas képviselőkhöz hasonlóan hajlandó-e lemondatni a mandátumáról, Grendel azt válaszolta: "Várjuk ki a végét."

A külügyminiszterek szerint a tisztelet a fontos

A himnusz éneklésének betiltásáról szóló törvényről Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is tárgyalt, szlovák partnerével, Miroslav Lajčákkal. Szijjártó elmondta, a szlovák külügyminiszterrel egyetértettek abban, hogy a két ország kapcsolatát a kölcsönös tisztelet alapjára kell helyezni. A két külügyminiszter közös egyeztetésére a NATO megalakulásának 70. évfordulója alkalmából rendezett washingtoni külügyminiszteri tanácskozás alkalmával került sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

7,5 millió eurós nyereséggel zárult a szlovákiai jégkorong-vb

Pazar koncerthelyszínt talált az Omega

Frissítve

Ismét csak egyetlen alkotmánybíró-jelöltet sikerült megválasztani

Ki állítja meg a házigazda Brazíliát?

Elnapolták a politikusok válaszadási jogáról szóló vitát

Gelléék és Vlčekék is a döntőben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?