Bugár együttműködne az MKP-val, de Csáky a Híddal nem

Pozsony |

<p>Bugár Béla, a Híd elnöke szerint elképzelhető a választások utáni esetleges együttműködést az MKP-val, ám annak elnöke Csáky Pál még csaknem is fontolgat hasonlót.</p>

"Az MKP-t nem tekintjük valamiféle ellenségnek. Ellenfél, amellyel a szavazatokért vetekedünk, de az MKP-val is elképzelhetőnek tartjuk az egy kormányon belüli együttműködést. Természetesen úgy, hogy a legfontosabb elképzeléseket - a mieinket is - mindenkinek támogatnia kell, Ha ez nem lenen így, nem lépünk a kormányba" - mondta Bugár a TASR hírügynökségnek.

Csáky Pál eleve abból indul ki, hogy a Híd nem jut a parlamentbe, ezért ebből a szempontból bármiféle együttműködést tárgytalannak tekint. Feltételezését azokra szociológusi véleményekre alapozza, hogy Bugáréknak nem sikerült nagyobb számban megszólítaniuk a szlovák szavazókat. Megjegyezte, hogy a két párt összesen 11 százalékos potenciális szavazótáborral rendelkezik, miközben a parlamentbe jutás ötszázalékos küszöbe mindkettőre érvényes.

AZ MKP elnöke teljességgel meg van győződve arról, hogy pártja bejut a törvényhozásba, sőt, tisztességes eredményt fog elérni.

Több közelmúltbeli közvélemény-kutatás szerint mindkét párt támogatottsága az ötszázalékos küszöb körül mozog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?