Bugár egyelőre nem látja indokoltnak az előrehozott választásokat

Bugár Béla
Pozsony |

Bugár Béla, a Most-Híd koalíciós párt elnöke egyelőre nem látja indokoltnak az előrehozott választásokat. 

Emlékeztetett: 79 parlamenti képviselő egyértelmű támogatásáról biztosította az új kormányt. A további lépésekről a koalíciós partnerek délután egyeztetnek a Koalíciós Tanács ülésén. Bugár erről újságíróknak beszélt azután, hogy Andrej Kiska államfő nem nevezte ki az új kormányt a Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök-jelölt által javasolt összetételben, és új jelöltlistát kért.

Azzal összefüggésben, hogy az egyik problematikus jelölt Kiska számára állítólag Ifj. Jozef Ráž leendő belügyminiszter volt, Bugár hangsúlyozta, hogy a Most-Híd jóváhagyta Ráž jelölését. A pártelnöknek arról sincs tudomása, hogy az elnök számára problémát jelentett volna Richard Raši (Smer-SD) jelölése a beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettesi posztra, vagy Ján Richter (Smer-SD) maradása a munkaügyi tárca élén.    
 

Kapcsolódó cikkünk

"Mi nem a Marsról jöttünk, a valóságban élünk. Önök azt gondolják, hogy az elnök felhívott minket és elmondta, kivel van problémája? Nem. Ma mondott valamit, amiről a koalíció tárgyalni fog. Ha találunk megoldást, jelezni fogjuk"

– fogalmazott Bugár, hozzátéve: nem gondolja, hogy Kiska célja az lenne, hogy hivatalnokkormány alakuljon.

A Smer-SD képviselői eddig nem foglaltak állást Kiska döntésével kapcsolatban.

Andrej Kiska államfő kedden jelentette be, hogy nem nevezi ki az új kormányt olyan összetételben, ahogy azt Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök-jelölt javasolta. A leendő kormányfőnek Kiska tolmácsolta a konkrét kifogásait és felkérte, hogy péntekig (március 23.) javasoljon egy újabb jelöltlistát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?