Bugár: a választások után először Menyhártot fogom hívni

Bugár Béla
Pozsony |

Bugár Béla (Híd) helyet kínálna az MKP-nak, ha a Híd esetleg kormányra kerülne.

Bugár Béla, a Híd elnöke pénteki sajtótájékoztatóján annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a magyaroknak és az egyéb kisebbségeknek legyen képviseletük az SZK Nemzeti Tanácsában. Ezért a választások után, amennyiben lehetősége lesz koalíciós tárgyalásokat folytatni, tárgyalóasztalhoz készül hívni Menyhárt Józsefet, az MKP elnökét is, hogy a Híd párton keresztül részt vehessenek a kormányzásban

„Az első ember, akit a választások után fel fogok hívni, Menyhárt, az MKP elnöke lesz, hogy tárgyalóasztalhoz hívjam és megegyezzek vele, kivel alakítsunk kormányt, és kivel ne. Természetesen csak abban az esetben, ha a Híd bejut a parlamentbe” – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Bugár. Hozzátette: a választások utáni együttműködés lehetőségét fel fogja kínálni a Magyar Közösségi Összefogás pártnak is.

A pártelnök hangsúlyozta, hogy biztosítani kell a magyar választóknak az adekvát parlamenti képviseletet. „Fontos, hogy az egyes régiók lakói és a kisebbségek ne maradjanak otthon, szavazzanak” – emelte ki

 A parlamenti választásokra 2020. február 29-én kerül sor. A választások összköltsége meghaladja a 12,6 millió eurót. Az önálló Szlovák Köztársaság történetében ez lesz a nyolcadik parlamenti választás. Összesen több mint négymillió választópolgár jogosult a szavazásra.

A Híd elnöke kritizálta az ellenzéki politikusokat, akik szerinte előhúzták a magyarkártyát.

Fico tegnapi támadására reagálva, Bugár elmondta, hogy a Smer elnöke "elfáradt" (TASR, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?