Bugár: a Fidesz az MKP-nak akart segíteni

<p>Bugár Béla szerint a Fidesz azzal, hogy néhány héttel a szlovákiai parlamenti választások előtt terjesztette az Országgyűlés elé a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvénymódosító javaslatot, "beavatkozott a szlovákiai választási kampányba".</p>

"Segíteni akart a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) a választók mozgósításában" - jelentette ki a Híd polgári párt elnöke a TA3 pozsonyi hírtelevízió vasárnap esti vitaműsorában. Úgy vélekedett: rosszul időzítették a törvényjavaslat előterjesztését, s ez "felelőtlen lépés" volt a Fidesz részéről. Rámutatott: miután a jogszabály csak 2011. január elsején léphet életbe, nem volt semmiféle ok a sietségre.

"Nem jó, hogy beavatkoztak a kampányba" - mondta. Szerinte ez a beavatkozás a Híd pártot is kedvezőtlenül érintette. "Nekünk is vannak magyar választóink" - jegyezte meg. Ugyanakkor azt is hozzátette: nem biztos, hogy a Fidesz mindezt világosan látta.

A magyar politikus, aki a televízióban Robert Kaliňák belügyminiszterrel vitázott, "hisztérikusnak" minősítette a szlovák kormány reagálásait a magyarországi törvényjavaslatra, s elfogadhatatlannak minősítette, hogy Pozsony biztonsági kockázatnak minősítette a szlovákiai magyarokat. Rámutatott arra, hogy a szlovák parlamentben is több kettős állampolgár van, s feltette a kérdést: ők miért nem jelentenek biztonsági kockázatot a szlovák kormány számára? Felrótta a szlovák kormánynak, hogy nem konzultál a szlovákiai magyarokkal az őket érintő ügyekben.

Bugár leszögezte: a magyar állampolgársági törvényjavaslat megfelel az európai normáknak. Európában országonként eltérő módon szabályozzák a kettős állampolgárságot, s a magyarhoz hasonló szabályozás van érvényben például Romániában vagy Bulgáriában. Kaliňák erre azt mondta: Románia azért nem reagált Budapestre, mert maga is így jár el Moldovában.

Kaliňák ismételten "mérhetetlen arroganciával" vádolta a magyar politikusokat, s a magyar politika "fasizálódásáról" beszélt. Azt állította: ami a kettős állampolgárság és Trianon kapcsán elhangzott az Országgyűlésben, "azt ötven éve senki sem engedte meg magának", és hogy néhány kijelentést illetően "megáll az ész". Példaként azt mondta, hogy a magyar parlamentben pozitívan nyilatkoztak a müncheni egyezményről, illetve a bécsi szerződésről, vagy hogy a jövőben már nem szabad különbséget tenni a magyarországi és a külföldi magyar között.

"Készek vagyunk a nagyon kemény válaszintézkedésekre" - szögezte le a miniszter. Kifogásolta, hogy a kettős állampolgárságról a magyar fél eddig nem volt hajlandó tárgyalni a szlovákokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?