Budaj: Válságba került a hulladékgazdálkodás Szlovákiában

Ján Budaj
Pozsony |

Következetes felvilágosítás, tisztességes véleménycsere, a lakosok történésekbe való bevonása, magyarázatok. Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő szerint ez a módja annak, hogy visszaszerezzék a lakosok államba vetett bizalmát. Ezt hétfőn közölte a miniszterelnök a Nagyszombat melletti Zavar községben kialakult helyzettel kapcsolatban, ahol a lakosok elutasítják a cirkuláris, azaz körforgó gazdasági központ megépítését a község külterületén.

Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter hozzátette: a hulladékgazdálkodás Szlovákiában válságba került.

„Az államba vetett bizalom hiányát jól mutatja, hogy már olyasmit sem lehet felépíteni, amit a közérdek is megkövetel, mert az emberek az egészségüket féltik. Ezt a bizalmatlanságot az előző kormánytól örököltük”

– állapította meg Budaj. Hozzátette: „ma nem találnak olyan régiót, ahol az emberek elhinnék, hogy az állami szervek, a hivatalnokok és a szakértők az igazat mondják nekik. És amikor a pajtáik mögött olyan égetőt akarunk felépíteni, amelynek nem lesz kéménye, és amely nem fog melléktermékeket kibocsátani, az emberek egyszerűen nem hiszik el”.

Matovič szerint az emberek egyfelől zöldebb országot szeretnének, másfelől viszont a szemétégető elhelyezésével kapcsolatos problémákat mindig máshol akarják megoldani, mint ahol élnek. A kormányfő azt is mérlegelte, hogy a hulladékfeldolgozásnak az államhoz kellene tartoznia, hogy az emberek elhiggyék, hogy emögött nem üzlet van, hanem a hulladék értékesítésének egy megfelelőbb módja, illetve mindannyiunk környezetének hatékonyabb védelme.

A Zavar község kataszterében tervezett körforgó gazdasági központ a hulladék feldolgozásával, az újrahasznosítás előkészítésével, illetve a hulladékból nyert hő és elektromos áram előállításával fog foglalkozni. A központ megépítését a Nagyszombat-Zavar ipari park területére tervezik, körülbelül 3,5 kilométerre a legközelebbi zavari ingatlantól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?