Branislav Gröhling lett az SaS új elnöke

grohling k

A korábbi oktatásügyi miniszter veszi át Richard Sulík helyét a párt élén.

Branislav Gröhlinget szavazta meg az SaS kongresszusa szombaton a párt új elnökének. Rajta kívül a posztért Igor Prieložný is indult.

Az SaS az egyetlen párt, amely nem enged a populizmusnak. Esélyünk van arra, hogy elérjük a bizonytalan szavazókat

– mondta az újonnan megválasztott elnök.

Gröhling hozzátette, elsődleges céljai között szerepel, hogy megállítsa a kormány antidemokratikus lépéseit, Robert Ficót (Smer) pedig a legfőbb ellenségének nevezte.

Sulík beszédében teljes támogatásáról biztosította az utódját, egyúttal közölte, az SaS nem egy olyan párt, amely egy elnökcserét követően megszűnne; szerinte eljött az ideje a generációváltásnak. A távozó vezető bejelentette, mint képviselőjelölt, a soron következő parlamenti választáson ismét indulni fog.

A kongresszus még délelőtt elfogadta a párt Országos Tanácsának javaslatát, melyből kifolyólag létrejött a tiszteletbeli elnöki pozíció, amelyet Richard Sulík foglalt el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?