Börtönbüntetés jár ittas vezetésért

Pozsony |

<p>„Életfogytig“ bevonhatják azon sofőrök jogosítványát, akik halálos balesetet okoztak, vagy akiket háromszor elítél a bíróság ittas vezetésért. A közlekedési törvény módosítását véglegesen tegnap fogadta el a parlament.</p>

A szeptember elsejétől hatályba lépő új jogszabályok bűncselekményként kezelik az ittas vezetést. Ha a sofőr egy promile feletti értéket fúj, egy évre is börtönbe kerülhet. A törvény előterjesztője szerint csakis így lehet megálljt parancsolni az ittas sofőröknek. „Évek óta nézzük, ahogy részeg sofőrök gyerekeket és felnőtteket ölnek meg, itt az ideje, hogy ennek véget vessünk“ - indokolta a szigorítást Daniel Lipšic (KDH).
Akiket 10 éven belül harmadszor is bűnösnek talál a bíróság ittas vezetés vádjában, és akik halálos balesetet okoztak, örökre elbúcsúzhatnak a jogosítványuktól. Szintén elvesztik (bár nem örökre) járművezetői engedélyüket azok, akiknél öt év leforgása alatt három alkalommal bármekkora mennyiségű alkoholt mértek, illetve akik háromszor okoztak balesetet. Jogosítványukat az autósiskola tanfolyamának ismételt elvégzése után kaphatják vissza. Anotórius szabálysértőket szintén nemkímélik: azokat, akik egy év alatt háromszor kaptak legalább 60 eurós büntetést, továbbképzésre és pszichológiai kivizsgálásra küldhetikarendőrök.
Jelentős újítás, hogy ezentúl már 17 évesen is volán mögé ülhetünk, viszont 18 éves korig kizárólag olyan sofőr felügyeletével, aki legalább tíz éve rendelkezik jogosítvánnyal. Lipšic szerint ez segít majd abban, hogy a kezdők ellessék szüleiktől az óvatos vezetés fortélyait. A zebrán előnyt nem adó sofőröket akár 300 euróra is megbüntethetik, illetve két évre bevonhatják jogosítványukat.

További részletek az Új Szó szombati nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?