Blanár: A külpolitikában Szlovákia érdekeit kell szem előtt tartanunk

Juraj Blanár

A külpolitikában Szlovákia nemzeti-állami érdekeit kell szem előtt tartanunk – jelentette ki Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter azután, hogy Robert Fico (Smer) kormányfő hétfőn hivatalosan is beiktatta hivatalába. Mindketten úgy fogalmaztak, hogy az ország külpolitikai irányultsága nem változik, Szlovákia továbbra is teljesíti a tagszervezetekkel szemben vállalt összes kötelezettségét.

„Egyvalamit biztosan megerősíthetek: a szuverén külpolitikát, amely mindenekelőtt a nemzetállami érdekeket tartja majd szem előtt. Az nem történhet meg, hogy Szlovákia olyan javaslatokba egyezzen bele, amelyekről az EU-ban, a NATO-ban vagy más tagszervezetben tárgyalnak, de azok negatív hatással lennének Szlovákia lakosságára” – mondta Blanár, és hozzátette, Szlovákia csak akkor fogja támogatni a következő, Oroszország elleni 12. szankciós csomagot, ha azt komoly elemzések előzik meg, azaz megvizsgálják, milyen hatással lesz az elfogadása Szlovákiára és az unióra.

Hangsúlyozta, hogy a minisztérium ugyanazt a retorikát kívánja folytatni a főbb külpolitikai kérdésekben, amit a Smer folytatott a parlamenti választás előtt. „Tiszteletben tartjuk a koalíciós partnereink véleményét is, és továbbra is lesz párbeszéd” – mondta, és hozzátette, dolgoznak a kormányprogramon, amelyet közösen akarnak bemutatni a nyilvánosságnak.

Fico nem szeretné, ha a külpolitika „konzervatív, nehézkes lenne, és nem tudná képviselni a szlovák nemzeti érdekeket”. Egyetért a miniszterrel abban, hogy a külpolitikának szuverénnek és szlováknak kell lennie. Hangsúlyozta, nem fog változni Szlovákia hozzáállása az uniós, vagy a NATO-tagsághoz. „Ez nem azt jelenti, hogy nem fogjuk képviselni a saját szuverén álláspontunkat” – mondta, és hozzátette, Szlovákiának nem érdeke Ukrajna katonai támogatása, más formában fogja felajánlani a segítségét.

A miniszterelnök először Csehországba, majd Németországba, Magyarországra és Lengyelországba látogat. Hangsúlyozta a visegrádi négyek (V4) együttműködésének fontosságát. „Az uniós költségvetés felülvizsgálatánál a V4-országok együttműködése a legfontosabb” – magyarázta, és hozzátette, szívesen ellátogatna Kínába vagy Vietnámba a szlovák gazdaság támogatása céljából. „Csak akkor veszek részt kétoldalú látogatásokon, ha annak értelme lesz, és úgy fogom érezni, hogy egy projekt politikai támogatása az adott országban konkrét eredményeket hoz” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?