Biztosan Patakyová lesz az új ombudsman

Pozsony |

<p>Az ombudsmani hivatal működése, a Fehér Holló melletti kiállás, a holokauszt, a fasizmus, a homoszexualitás témái rezonáltak a három ombudsmanjelölt meghallgatása során. A parlament emberjogi bizottsága szerint a jelöltek teljesítik a jelölés formális követelményeit</p>

Mária Patakyová, a Comenius Egyetem rektorhelyettese, a kormánykoalíció jelöltje három fő prioritást nevezett meg: a szabadságukban korlátozott polgárok védelmét, az idősek emberi jogainak betartását és figyelmet szentelne az évekig húzódó bírósági eljárásoknak is. A bizottság előtt szakmai előéletét ecsetelte, és azt állította, hogy az emberi jogokkal egész szakmai élete során mint ügyvéd és mint egyetemi oktató is foglalkozott. Az ellenzék éppen azt rótta fel Patakyovának, hogy szakmai szempontból kifogástalan a reputációja, ugyanakkor az emberi jogok kérdésében nincs tapasztalata, mivel üzleti és gazdasági jogra specializálódott. Mária Patakyová a bizottság előtt azt állította, hogy nem tudott Zuzana Melicherčíková távozásának körülményeiről, és nem is állt hatalmában megakadályozni. Melicherčíková azután mondott fel az egyetemen, miután figyelmeztetett az ott zajló korrupcióra, és ezért zaklatásnak volt kitéve. Társadalmi kiállása miatt Fehér Holló díjat kapott, de megélhetési problémákkal küzdött. Janka Šípošová, az ellenzék jelöltje arról beszélt a bizottság előtt, hogy az emberi jogok védelméért az ombudsmannak nagyobb jogkörökre lenne szüksége. Ha megválasztják, a szélsőségekkel szemben is fellépne. Anton Čulen, az ĽSNS jelöltje azért tartja magát alkalmasnak a posztra, mert szembeszállt a kommunizmussal. Hitoktatói pályafutása azért ért véget, mert a muszlimokat emberi bőrbe bújt sátánoknak nevezte. 

Szerdán új ombudsmant választ a parlament. Gyakorlatilag már most borítékolható Mária Patakyová, vagyis a kormánykoalíció jelöltjének győzelme. Mellette az ellenzék közös jelöltje, illetve Marian Kotleba pártjának jelöltje is megméretteti magát. Mária Patakyová meghallgatása során nagyra értékelte Jana Dubovcová leköszönő emberjogi biztos munkáját. Úgy fogalmazott, hogy életet lehelt a hivatalba. Ha megválasztják, Patakyová szorosabban együttműködne az emberjogi szervezetekkel. Szeretné, ha a hivatal külön költségvetési fejezetként szerepelne az állami költségvetésben, véleménye szerint ez hozzájárulna az intézmény függetlenségéhez. A képviselők kérdéseire válaszolva elismerte, hogy tagja volt a kommunista pártnak. Arra a kérdésre, hogy részt venne-e a Szivárványos melegfelvonuláson, azt válaszolta, hogy megfontolná.

Janka Šípošová, az ellenzék ombudsman-jelöltje nem tekinti karrieri mérföldkőnek a poszt betöltését. „Lehetőség lenne nyíltan és láthatóan fellépni az emberi jogokért és azok védelmében” – mondta Šipošová, aki elismerte, számos esetben Dubovcová inspirálta. Ha megválasztanák, létrehozná az emberi jogok házát. Šipošová mindenki jogaiért, beleértve az elkövetők emberi jogait is, harcba szállna. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy jelenleg az elkövetőnek több joga van, mint az áldozatnak, s évek óta azon dolgozik, hogy ez megváltozzon.

Anton Čulen, az ĽSNS jelöltje kérdésre válaszolva nem vonta kétségbe a holokausztot, viszont nem tetszik neki, hogy a második világháború áldozatiról keveset beszélnek. Jozef Tisót nem tartja fasisztának, állította, hogy azért végezték ki, mert katolikus pap volt. „Soha nem támogattam a fasizmust, nem tartom magam fasisztának. Otthon ezer nyulat és csirkét tartottunk, egyet sem vágtam le. Nem értem tehát, miért lennék fasiszta” – így reagált a Kotlebáékhoz fűződő kapcsolatát firtató és a fasizmussal kapcsolatos kérdésekre. Kijelentette, harcolna a gyermekek jogaiért, ugyanakkor arról is beszélt, hogy volt tanárként nem értesítette a rendőrséget, amikor egy diákjától családon belüli erőszakról és kínzásról szerzett tudomást. Azzal védekezett, hogy tájékoztatta az iskola vezetését.

Az emberjogi biztost öt évre választja a parlament. Jana Dubovcová mandátuma márciusban jár le. A posztért már nem akart indulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?