Bírálja az OĽaNO a PS-t, amiért nem zárta ki az együttműködésből a Hlast

Igor Matovič

Az OĽaNO a priatelia azért bírálja a Progresszív Szlovákiát (PS), mert nem zárta ki a kormányzati együttműködésből Peter Pellegrini pártját, a Hlast, holott egy olyan csapat tagjairól van szó, akik a Smerből váltak ki és „mindenben bűntársai voltak Robert Ficónak”.

Az OĽaNO szerint saját választói akarata ellenére hozott ilyen döntést a PS. Az Ipsos közvélemény-kutató júliusi felmérésére hivatkozva állítja ezt, melynek eredményei szerint a PS szavazóinak 70%-a elfogadhatatlannak tartja a Hlast.

Az OĽaNO a priatelia egyúttal leszögezte, semmilyen körülmények között nem fog kormányalakításról tárgyalni olyanokkal, „akik 30 milliárd euró közpénz szétlopásáért felelősek, és részt vettek a maffiaállam kialakításában, ami végül Ján és Martina meggyilkolását idézte elő”.

Jaroslav Naď, a Demokraták alelnöke szerint a PS elnöke, Michal Šimečka összeszedhetné a bátorságát és kijelenthetné, hogy a PS nem fog a Hlasszal kormányozni.

Šimečka hétfőn azt mondta, a PS minden olyan parlamentbe jutó párttal kész lesz tárgyalni a kormányalakításról, amely tiszteletben tartja a demokrácia alapelveit, az emberi jogokat, és egyértelműen európai irányultságú. Az együttműködésből a Smert és a fasiszta pártokat zárta ki.

A választás 2023. szeptember 30-án, szombaton lesz, a választás napja előtt 48 órával kampánycsend lép életbe. A választáson 24 párt, illetve mozgalom, valamint egy választási koalíció indul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?