Bemutatták az új kormány minisztereit

Richard Sulík (SaS), Veronika Remišová ( Za ľudí), Igor Matovič (OĽaNO), Boris Kollár (Sme rodina)
Pozsony |

Hosszas bizonytalanság után az új kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői bemutatták, kik vezetik majd az egyes minisztériumokat. A tárcavezetők névsorát Igor Matovič, a parlamenti választáson győztes OĽaNO elnöke már a hét elején be akarta mutatni, de ezt többek közt a koronavírus miatt kialakult helyzetre hivatkozva szerdára halasztotta. 

Érdekes
Miniszterelnök: Igor Matovič (OĽaNO) (TASR-kép)

Miniszterelnök: Igor Matovič (OĽaNO)

A nagyszombati politikus a 2010-es parlamenti választáson még az SaS listáján jutott először a parlamentbe, akkor a 150. helyet adták neki. Matovič azonban egy rendkívül erős kampánnyal, amelyben a tulajdonában lévő regionális lapokat is felhasználta, a lista negyedik helyére karikázta fel magát. Később létrehozta az OĽaNO mozgalmat, amely a választások során már önállóan, vagy éppen a más szubjektumokat a listájára véve indult el és jutott a törvényhozásba. 2020-as parlamenti választást pedig a szavazatok 25 százalékával nyerte meg. 

Matovič az eddigi karrierje során gyakran használt nem szokványos politikai eszközöket, tüntetést szervezett vagy éppen a parlament ülése során transzparenst tartott a magasba. A Smer és az SNS politikusait mindig élesen bírálta, de konfliktusba került például az azóta feloszlott Sieť vezetőjével, Radoslav Procházkával is. Matovič titokban rögzítette a Procházkával folytatott bizalmas beszélgetését. Az OĽaNO vezetője Bugár Bélával, a Híd elnökével is konfliktusban volt. Rendszeresen és kölcsönösen bírálták egymást. 

Érdekes
Belügyminiszter: Roman Mikulec (OĽaNO)

Belügyminiszter: Roman Mikulec (OĽaNO)

Karrierjét vadászpilótaként kezdte. A Radičová-kormány idején a katonai titkosszolgálat vezetője volt. A neve akkor vált ismerté, amikor a szolgálaton belül arra hívta fel a figyelmet, hogy az első Fico-kormány idején a katonai elhárítás több millió euró értékben ingatlanokat és járműveket írt át magánszemélyekre. Dušan Kováčik speciális ügyész azonban leállította az eljárást, szerinte nem történt bűncselekmény. Ezután Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar rendőrfőkapitány hivatali idejében Mikulecnél egy furcsa rendőrségi ellenőrzés során olyan titkosított adatokat találtak, amelyeket nem tarthatott volna magánál. Ezért vádat emeltek ellene, amit aztán a bíróság ejtett. Mikulec a Denník N-nek egy alkalommal azt nyilatkozta, nem kételkedik benne, hogy az ellene folyó eljárás a személye elleni bosszú része.

Érdekes
Pénzügyminiszter: Eduard Heger (OĽaNO)

Pénzügyminiszter: Eduard Heger (OĽaNO)

Katolikus civil szervezet tagja, négy gyermeke van, közgazdászként végzett. Több cégben dolgozott, de a védelmi minisztérium tanácsadója is volt. 2016-ban választották először parlamenti képviselővé. Itt a katonai titkosszolgálatot ellenőrző különleges bizottság tagja volt. Amíg az OĽaNO ellenzékben volt, Hegert jelölték ki árnyék-pénzügyminiszterüknek. 

Érdekes
Védelmi miniszter: Jaroslav Naď (OĽaNO)

Védelmi miniszter: Jaroslav Naď (OĽaNO)

Ismert biztonságpolitikai szakértő, 20 éve foglalkozik katonapolitikai kérdésekkel. 2004 és 2013 között a védelmi minisztériumnál dolgozott, de a szakmai életútja során kapcsolatban volt a Globsec elemzőközponttal, illetve Szlovákiának a NATO-hoz akkreditált állandó képviseleténél is tevékenykedett diplomataként. Az előző években ő volt az OĽaNO árnyék-védelmi minisztere. 

Érdekes
Egészségügyi miniszter: Marek Krajčí (OĽaNO)

Egészségügyi miniszter: Marek Krajčí (OĽaNO)

Gyermekkardiológus, a Keresztények a városban nevű pozsonyi szervezet egyik megalapítója. Azon kívül, hogy a különböző keresztény szervezeteket összefogja, az intézménynek jelentős karitatív tevékenysége is van. Krajčí négy éve jutott először a törvényhozásba. Ott az egészségügyi bizottság tagja, majd pedig alelnöke lett. Az OĽaNO őt nevezte ki árnyék-egészségügyi miniszterévé. A 2020-as választáson 143. helyről indult és 35 ezer megszerzett preferenciaszavazat révén jutott be a parlamentbe.

Érdekes
Kulturális miniszter: Natália Milanová (OĽaNO)

Kulturális miniszter: Natália Milanová (OĽaNO)

Az új kabinet egyik meglepetése, Natália Milanová lett, aki mindössze néhány éve van a politikában. A 37 éves történelemtanár végzettségű hölgy néhány évig dolgozott a szakmájában, amiről könyvet is írt. Már 2016-ban is indult a parlamenti választáson, de csak 2018-ban jutott a törvényhozásba, amikor a megyeelnökké választott Jozef Viskupič megüresedő helyére ülhetett be. A parlamentben a kultúráért és médiáért felelős bizottság alelnöke lett. A 2020-as választáson a 146. helyről indult, de nem szerzett mandátumot. Fő témái közé eddig az épített örökség védelme tartozott. 

Érdekes
Mezőgazdasági miniszter: Ján Mičovský (OĽaNO)

Mezőgazdasági miniszter: Ján Mičovský (OĽaNO)

Foglalkozását tekintve erdész. 2010-ben megkapta a Fehér holló (Biela vrana) polgári helytállásért járó díjat, mert munkahelyén, az állami erdészetben történt 11 millió eurós visszaélésekre hívta fel a figyelmet. Ez után kirúgták, amivel azonban kezdetét vette politikai karrierje. 2012-ben választották először parlamenti képviselővé, a törvényhozásban a korrupció ellen harcolt. Az OĽaNO többi parlamenti képviselőjéhez hasonlóan, 2016-ban ő is a jelöltlista végéről, a 144. helyről indult. A parlamentbe azonban nem jutott be. A 2020-as választáson a 8. helyről indulhatott, így parlamenti mandátumot szerzett. 

Érdekes
Környezetvédelmi miniszter: Ján Budaj (OĽaNO)

Környezetvédelmi miniszter: Ján Budaj (OĽaNO)

A 80-as években a pártállami rendszer ellen harcolt, természetvédőként is aktív volt. A bársonyos forradalom egyik szónoka, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) megalapítója. Röviddel az 1990-es parlamenti választás előtt olyan információk kerültek napvilágra, hogy Budaj együttműködhetett a pártállami titkosszolgálattal. A Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) szerint azonban az iratokat manipulálták. Később az önálló Szlovákia parlamenti képviselője lett, 1998-2002 között az SDK színeiben ült a törvényhozásban. 2010-ben elindult a pozsonyi önkormányzati választáson is, de nem választották polgármesterré. 2016 óta működik együtt Matovičcsal, a mostani parlamenti választáson, több mint 120 ezer preferenciaszavazatot szerzett. 

Érdekes
Jogalkotásért felelős miniszterelnök-helyettes: Štefan Holý (Sme rodina)

Jogalkotásért felelős miniszterelnök-helyettes: Štefan Holý (Sme rodina)

Ügyvéd, vállalkozó. Ő az új kormány egyik legellentmondásosabb személyisége, akinek közös cége volt Vladimír Poórral. Poórt a Smer egyik mecénásának tartják. Az elmúlt időszakban az ellenzékben lévő Sme rodina először az árnyék-pénzügyminiszterét látta benne, de Holý később a közlekedés témakörével kezdett foglalkozni. 

Érdekes
Közlekedési miniszter: Andrej Doležal (Sme rodina)

Közlekedési miniszter: Andrej Doležal (Sme rodina)

A közlekedési tárca vezetője mérnöki diplomát szerzett és a televíziózásból jön. 2008-ban a Markíza kereskedelmi adónál kezdte a karrierjét, majd a közmédiánál, de a JOJ televíziónál és a földfelszíni műsorszórást biztosító Towercom cégnél is dolgozott. Doležalt kiváló menedzsernek tarják. Érdekesség, hogy egészen a közelmúltig önkéntesként tanított egy műszaki szakközépiskolában. 

Érdekes
Munka-, család- és szociális ügyi miniszter: Milan Krajniak (Sme rodina)

Munka-, család- és szociális ügyi miniszter: Milan Krajniak (Sme rodina)

Nagyszombatban végzett politológia szakon, 2003-tól vesz részt a politikai életben. Eleinte még a KDH színeiben politizált, 2010 és 2012 között az akkori belügyminiszter Daniel Lipšic tanácsadója volt. Innen azonban távozott, mivel a Gorilla-iratok szerint a kétezres években a Nemzeti Vagyonkezelő Alap vezetésében a Penta befektetési csoport érdekei szerint szavazott. 2016-tól a Sme rodina alelnöke, 2019-ben elindult az államfő-választáson, de az első fordulóban kiesett. Most a Sme rodina jelöltlistájának 2. helyéről vágott neki a választásnak és jutott be a parlamentbe. Krajniakot a szélsőségesen keresztény irányultságú politikusok között tartják számon, akinek rendkívül konzervatív nézetei vannak. "A liberális demokráciát egy képmutató rendszernek tartom, ami a Nyugat egyre nagyobb politikai, gazdasági és erkölcsi romlását okozza" - írta Krajniak 2016-ban.

Érdekes
Gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter: Richard Sulík (SaS)

Gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter: Richard Sulík (SaS)

Fizikát és közgazdaságtant tanult a müncheni Lajos–Miksa Egyetemen. Miután visszaért Szlovákiába, megalapította a FaxCOPY vállalatot. 2003-ban társszerzője volt az adóreformnak. 2009-ben megalapította az SaS pártot, amely a 2010-es választáson bejutott a parlamentbe és a Radičová-kormány része lett. Sulík a parlamenti házelnök tisztségét kapta meg. 2011-ben pártja okozta a Radičová-kormány bukását is. Sulík 2014-es EP választáson mandátumot szerzett. A mostani parlamenti választás után mindenképpen pénzügyminiszter szeretett volna lenni, de végül egy miniszterelnök-helyettesi poszt mellett a gazdasági tárcát vezetheti. 

Érdekes
Oktatási miniszter: Branislav Gröhling (SaS)

Oktatási miniszter: Branislav Gröhling (SaS)

A kétezres években jogot tanult, később egy sikeres fodrászszalon-hálózatot alapított. A bulvármédiában hírességek stílustanácsadójaként vált ismerté. Később az oktatásügyben is kamatoztatta a tapasztalatait, a fodrászokat, szakácsokat, pincéreket képző szakközépiskolákban tartott motivációs előadásokat. 2016-ban lett először parlamenti képviselő, az SaS akkor a mandátumvizsgáló bizottság alelnöki posztjára delegálta őt. 

Érdekes
Külügyminiszter: Ivan Korčok (SaS)

Külügyminiszter: Ivan Korčok (SaS)

Több évtizedes tapasztalattal rendelkező karrierdiplomata. Nemzetközi kapcsolatokat tanult a Pozsonyi Közgazdasági Egyetemen és a Comenius Egyetemen. Németországban és Svájcban szolgált diplomataként, de a szlovák NATO misszió helyettes vezetői tisztségét is ellátta. Később külügyi államtitkár lett az Eduard Kukan (SDKÚ), majd Miroslav Lajčák (Smer jelölt) vezette minisztériumban. Az utóbbi posztra Korčokot a Smer jelölte. 2018-tól Szlovákia washingtoni nagykövete. 

Érdekes
Befektetésekért és régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes: Veronika Remišová (Za ľudí)

Befektetésekért és régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes: Veronika Remišová (Za ľudí)

A Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán, de Párizsban és Brüsszelben is tanult. Később az Európiai Bizottságnál dolgozott, ahol ifjúságpolitikával és oktatási kérdésekkel foglalkozott. Hazatérése után a Comenius Egyetem előadója volt. 2016-ban az OĽaNO listáján indult és szerzett parlamenti mandátumot. 2019-ben aztán átlépett az Andrej Kiska által alapított Za ľudí pártba, amelynek később alelnöke lett. A mostani választáson a Za ľudí listáján jutott a parlamentbe. Miután Kiska egészségügyi gondjaira hivatkozva a háttérbe vonult, Remišová lépett a helyére. Az eddigi politikai karrierje során kiemelt figyelmet fordított a korrupciós ügyek leleplezésére. Az új kormányban ő felel majd az uniós támogatásokért.

Érdekes
Igazságügyi miniszter: Mária Kolíková (Za ľudí)

Igazságügyi miniszter: Mária Kolíková (Za ľudí)

A Comenius Egyetemen szerzett jogi diplomát, majd ügyvédként dolgozott, az emberi jogok védelmével is foglalkozott. Mialatt Lucia Žitňanská vezette az igazságügyi minisztériumot, Kolíková volt az egyik államtitkára és egyben közeli munkatársa. A Kuciak-gyilkosságot követően, miután Žitňanskától Gál Gábor (Híd) vette át a tárca irányítását, Kolíková a háttérbe vonult. Közben Za ľudí párttal egyeztetett és belépett a pártba. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?