Szőgyén. Tarka sokadalomra számíthatnak, akik vasárnap délután ellátogatnak a szövetkezeti pincéhez a 2. Magyarszőgyéni búcsúi vigadalom címmel a helybeli vidékfejlesztési társulás által szervezett akcióra.
Bemutatják értékeiket
Szőgyén. Tarka sokadalomra számíthatnak, akik vasárnap délután ellátogatnak a szövetkezeti pincéhez a 2. Magyarszőgyéni búcsúi vigadalom címmel a helybeli vidékfejlesztési társulás által szervezett akcióra. Míg tavaly a helybeli gazdasszonyok a sós sütemények készítésében versenyeztek, idén kedvenc édes süteményeikkel mérik össze erejüket. A látogatók megkóstolhatják mindkét ismert szőgyéni gasztronómiai csemegét, a borokat és a lepényt, mindezt paraszti kellékek kiállításának és kézműves-bemutatók kíséretében. Az Udvardi ĺjászklub bemutatója után a helybeli Bumeráng ifjúsági színjátszó csoport a Marci leánykérőben című népszínművet adja elő, Moncz Miklós gitározik és Kunyik Orsolya énekel, este öt után pedig Sotkovszky Lajos és Zsapka Attila zenés műsora következik. A vigadalom nótázással zárul. (-tl-)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.