Belousovová: karrierista a Híd-jelölt Hrnčiar

Nyitra/Turócszentmárton (Martin) |

<p>Andrej Hrnčiar az abszolút karrierizmus példája a szlovák politikában - állitja Turócszentmárton polgármesteréről Anna Belousovová.</p>

A Nemzet és Igazságosság (NAS) újdonsült elnöke szerint a március 10-i előrehozott választásokon a városvezető azért indul a Híd jelöltlistáján, mert kifutott az időből, nem tudott saját pártot alapítani.
"Ha valaki a Matica slovenskától indulva olyan változáson megy keresztül a nézeteit illetően, hogy a Híd listáján indul, az színtiszta karrierizmus" - mondta a NAS elnöke. Belousovová szóba hozta Hrnčiar országszerte látható óriásplakátjait is, amelyek arról szólnak, hogy Turócszentmárton a transzparens város díját nyerte el az ENSZ-től: feltüntethette volna, ki volt a szponzora, vagyis az, aki pártalapítást készített elő neki, de nem fért bele az időbe.
Hrnčiar állítja, hogy a plakátokat saját zsebből fizette, és azok még szeptemberben jelentek meg, amikor nem tudhattuk, hogy előrehozott választások lesznek. Cáfolta, hogy pártot akart alapítani. "Belousovová asszonynak nincsenek témái. Sohasem találkoztam vele, nem beszéltem vele, és a kijelentéseit sem fogom kommentálni" - jegyezte meg a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?