Belize egyelőre nem adja ki Mellót Szlovákiának

Pozsony |

<p>Szlovákia hivatalosan is kérte Belizétől a többszörös gyilkossággal vádolt Karol Mello kiadását – jelentette be tegnap a szlovák igazságügyi minisztérium.</p>

A kiadatási kérvényt a tárca már átadta a külügyminisztériumnak, amely eljuttatja a belizei hatóságoknak.

„Tekintettel a két ország teljesen eltérő jogrendjére, Szlovákia kész mindenben együttműködni a belizei hatóságokkal. A minisztérium a bűnözők kiadatását szolgáló nemzetközi egyezményekre alapozta kérvényét” – közölte tegnap Pavol Kubík, az igazságügyi tárca szóvivője. Mivel Belize nem ismeri el ezeket az egyezményeket, közel sem biztos, hogy Szlovákia sikerrel jár, ebben az esetben a Mello ügyében kiadott nemzetközi elfogatóparancsra sem számíthat.

A belizei bíróság múlt héten szüntette meg Mello kiadatási eljárását, viszont újabb bűncselekmények elkövetésével, konkrétan okirat-hamisítással gyanúsították meg. A hatóságok szerint Mello 2011 szeptemberében szándékosan megváltoztatta útlevele lejártának dátumát. A másik vádpont szerint Belizébe való beutazásakor hazudott a migrációs hivatalnak, amikor azt állította, hogy hazájában nem folyik ellene eljárás. Mellót a latin-amerikai miniállam bírósága egyébként óvadék fejében sem helyezte szabadlábra.

A belizei jogrend szerint az ország területén történt bűncselekmények kivizsgálása mindig elsőbbséget élvez a kiadatási eljárással szemben. „Szlovákiának ezért meg kell várnia, hogy elítélik-e Mellót, s ha igen, akkor milyen hosszú időre” – mondta Pavol Kubík. A következő tárgyalás augusztus 20-án lesz. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?