Békülőfélben az MKP és az SDKÚ

Pozsony |

<p>Támogatni fogja az MKP az SDKÚ gazdasági mentőcsomagját, amely szerinte is hozzájárul a gazdasági válság hatásainak csökkentéséhez. Ennek keretén belül például 16 százalékra csökkentenék az egyenadót, vagy eltörölnék a földek átminősítéséért bevezetett illetéket. A KDH viszont ezt a mentőcsomagot nem támogatja, mondván: saját javaslataik vannak.</p>

Az illetékek eltörlését Csáky Pál, az MKP elnöke azért tartja fontosnak, hogy tovább fejlődhessenek azok „a falvak, városok és régiók, ahol magas a munkanélküliségi arány és ahol például új ipari parkok kiépítésére van szükség.“ Mikuláš Dzurindával, az SDKÚ elnökével tegnap megegyeztek, a mentőcsomag alapján a parlamentben közös módosító javaslatokat nyújtanak be a jövő éves költségvetéshez. Csáky Pál beismerte: sajnálja, hogy akadozik az ellenzéki együttműködés és hűvösebb a kapcsolat, de emlékeztetett rá, hogy nyolc év közös kormányzás van mögöttük. „Az ország jelenlegi gazdasági helyzetét is ez a kormány alapozta meg“ - tette hozzá az MKP elnöke. Dzurinda nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy ezentúl újra rendszeres lesze az ellenzéki egyeztetés a parlamenti ülések előtt. „Erre a kérdésre nem akarok válaszolni. Az idő ad válaszokat a kérdésekre“ -mondta Dzurinda.
Július Brocka, a KDH alelnöke leszögezte: az SDKÚ mentőcsomagját támogatni fogják, de elvárják a másik két ellenzéki párttól, hogy az ő javaslataikra is rábólintanak. A KDH például azt szeretné, hogy aki 55 évesnél idősebb korában veszíti el állását, a jelenlegi hat helyett kilenc hónapig kapjon munkanélküli segélyt. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?