Beblavý feketelistája: őket kellene örökre távol tartani a közügyektől

Pozsony |

<div>93 köztisztviselő nevét tartalmazza az a feketelista, melyet Miroslav Beblavý, a Sieť volt alelnöke, most független képviselő mutatott be szerdán egy sajtótájékoztatón. Beblavý elmondása szerint azok kerültek fel a listára, akikhez valamiylen korrupciós ügy kötődík, illetve más módon vallottak kudarcot a közpénzek kezelése során. A honatya egyidejűleg felszólította a minisztereket: az illetőket váltsák le, és többé ne nevezzék ki őket semmilyen felelős pozícióba.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Beblavý listáján a legtöbb név - szám szerint 34 - az egészségügyi minisztériumhoz kötődik. A honatya szerint távoznia kellene az Általános Egészségbiztosító (VšZP) teljes igazgatótanácsának és ellenőrző tanácsának, valamint a közegészségügyi ellátást felügyelő hivatal vezetőségének is.  A képviselő leváltaná a rendőrség komplett vezetőségét is Tibor Gašpar rendőrfőkapitánnyal együtt, akik "királyi fizetést kapnak, továbbá királyi nyugdíjat fognak kapni, ugyanakkor tevékenységük során egyetlen fontosabb ügyet sem lepleztek le" - mutatott rá Beblavý.  A feketelistán szerepelnek azoknak az állami cégeknek a vezető tisztviselői is, akik felelősek többek között az unós támogatások elosztásáért a digitalizáció, a közlekedés és az oktatás területén. A listában szereplő cégek között megtalálható például a  JAVYS, az MH manažment, a Nemzeti Vagyonkezelő Alap, a Transpetrol, a Vízgazdasági Építőtársaság, a Tűz- és Mentőszolgálat, a Cargo ZSSK, a IUVENTA, az Eustream vagy a Nemzeti Autópályakezelő Társaság.  Beblavý szerint a harmadik Fico-kormány kinevezései arról tanúskodnak, hogy a közérdek továbbra is háttérbe szorul az üzleti érdekek mögött. Hozzátette: több nyugati országban a köztisztviselők személyes felelősséget vállalnak a közpénzek kezeléséért. Hasonlóképpen kellene működnie Szlovákiában is - zárta szavait a képviselő. (SITA, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?