Bašternák-ügy: Kérdések és válaszok

Pozsony |

<p>Röviden összegeztük, miről szól a hónapokon át zajló Bašternák-ügy, melyben az ország legnagyobb befolyással bíró politikusai is többé-kevésbé érintettek.</p>

Ki Ladislav Bašternák?

Egy 45 éves vállalkozó, akinek tevékenysége több szlovákiai politikussal hozható összefüggésbe. Cégeinek egy része ingatlanok adásvételével foglalkozik.

Egyik cégének tulajdonában van a pozsonyi Bonaparte lakótömb, amelyben Robert Fico kormányfő is bérel lakást. Itt lakott korábban a volt pénzügyminiszter és közlekedési miniszter, Ján Počiatek is.

Mivel gyanúsítják?

Bašternák cége, a BL-202 még 2012-ben vásárolt összesen hét lakást a fővárosi Five Star Residence komplexumban. Ezt az épületet Marián Kočner vállalkozó építtette. A cég azt állítja, hogy a lakásokért 12 millió eurót fizetett készpénzben, ami a pénzügyőrség (a rendőrség adócsalásokkal foglalkozó részlege) szerint túlzott összeg. A hét lakás reális ára becslések szerint összesen mintegy 1,5 millió euró volt.

A cég a 12 millió eurós vételi ár után igényelt vissza kétmillió euró áfát. A pénzügyőrség arra gyanakodott, hogy valójában fiktív üzletről volt szó.

A nyomozók jelenleg arra a következtetésre jutottak, hogy Bašternák cége valóban hazudott, hogy több áfát kapjon vissza az államtól. A visszaigényelt áfa a lakások reális áránál is magasabb volt.

Tudott Kaliňák az üzletről?

Az ellenzék szerint Robert Kaliňák belügyminiszter közbenjárására állították le a Bašternák ügyében indított vizsgálatot. A pénzügyőrség olyan súlyos információkra bukkant a vállalkozó cégének adóbevallásaiban, hogy 2014-ben bűnvádi feljelentést tett. A nyomozó végül a feljelentést elutasította, mindezt anélkül, hogy a rendőrök utánajártak volna a pénzügyőrség észrevételeinek. Az esettel ismételten csak azután kezdtek foglalkozni, miután a sajtó figyelmeztetett a gyanús körülmények között leállított nyomozásra.

Az illetéktelen áfa-visszaigénylés kapcsán indított eredeti vizsgálat idején Bašternák egy másik cégének, a B. A. Hausnak ugyanabban az épületben voltak lakásai, amelyben Kaliňák lakott. Bašternákot később a cégben helyettesítette Marek Turčan, aki korábban egy ügyvédi irodában dolgozott Kaliňákkal.

Kapott Kaliňák Bašternáktól pénzt?

Egyes felvetések szerint Kaliňák Bašternáktól legalább 260 ezer eurót kapott. Azt, hogy a B. A. Haus számlájáról Kaliňák számlájára érkezett ilyen összeg, a Tatra Bank volt alkalmazottja, Filip Rybanič igazolta, aki nyilvánosságra hozta a belügyminiszter számlakivonatait.

Kaliňák a tranzakciót azzal magyarázza, hogy részesedést vásárolt a B. A. Hausban, amelynek két lakása is van szomszédságában. Az összeget tehát olyan cégtől kapta amelyben társtulajdonos volt. Korábban Kaliňák többször tagadta, hogy bármilyen üzleti kapcsolatban állna Bašternákkal.

Le lehet ellenőrizni az átutalásokkal kapcsolatos állításokat?

Nem. A Tatra Bank az információkat nem kommentálja, hitelességüket viszont részben maga Kaliňák igazolta, amikor elkezdett magyarázkodni az átutalásokkal kapcsolatban.

Igazolja valami más is, hogy Bašternáknak kapcsolatai vannak a legfelsőbb politikai körökben?

Igen. A Denník N lap tájékoztatott arról az esetről, amikor a vállalkozót közúti kihágás elkövetése miatt állították meg a rendőrök. Bašternák nem volt hajlandó kifizetni a bírságot, s míg a rendőrök próbálták megoldani a helyzetet, a vállalkozó telefonált egy magánszámra. Néhány perccel később a rendőrök utasítást kaptak, hogy ne büntessék meg a vállalkozót. Az egyenruhásoktól végül ennek ellenére is kapott bírságot.

A pénzügyőrség alkalmazottja egy levélben arra figyelmeztetett, hogy a Bašternák-ügyekben indított vizsgálatot maga a pénzügyőrség főnöke, František Imrecze és helyettese, Daniel Čech próbálta leállítani; a gyanú nem igazolódott be.

Mik az aktuális fejlemények?

Bašternákot több hónapos nyomozás után hivatalosan is meggyanúsították kétmillió euró áfa illetéktelen visszaigénylése miatt, további ügyekben is vizsgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?