Közélet

Bárdos Gyula: "Nem lehetünk kívülállók!”

Hetvenéves az 1949 márciusában létrejött Csemadok, a (cseh)szlovákiai magyarság – lapunk 1948 decemberi indulását követően – második legidősebb intézménye. Tekintélyének és társadalmi jelenlétének súlyát feszegetve Bárdos Gyula országos elnökkel beszélgettünk.
Miklósi Péter

2019. március 15. 19:00

Bárdos Gyula - Somogyi Tibor felvétele

Az elmúlt évtizedekben megjelent politikai kurzusok fordulataiban rendre talpon maradt Csemadok mennyiben meghatározó alapintézménye a korábban csehszlovákiai, 1993 óta szlovákiai magyarságnak?

Összefogottan szólva: határozottan és félreérthetetlenül. Hiszen a jogfosztottság évei után, egészen a nyolcvankilences rendszerváltásig a nemzeti kisebbségi lét mindennapjainak szervezője és lényegében a mindenese volt. Legyen szó az anyanyelvhasználatról, a társadalmi élet pozícióinak kiépítéséről, nemzeti ünnepeink intézményi megtartásáról, de a magyar lét számos egyéb közéleti formája szintén a Csemadok adta kereteknek köszönhetően valósult meg. Így, mondhatni, tulajdonképpen a felvidéki magyarok szellemi autonómiájának fő szervezője, gócpontja és bástyája volt; ezért még a politikailag és ideológiailag legnehezebb időkben is működésének pozitívumai voltak túlsúlyban. Arról talán még napjainkban is keveset beszélünk, hogy a létrehozói annak idején nem ezt a gerincerősítő szellemiséget szánták neki, hanem sokkal inkább a szemellenzős kommunista eszmék énekes-táncos terjesztését várták el tőle. Azon pedig nyilván meglepődtek, hogy az emberek hamarosan és nagy számban akartak belépni az egymás után alakuló helyi szervezetekbe. Ezt megnehezítendő különféle gátló intézkedéseket hoztak. Jó ideig például párthatározattal tiltották, hogy a szülőföldön maradás érdekében kényszerből reszlovakizáltak belépjenek a Csemadokba. Nemcsak a városokban vagy a nagyobb községekben, hanem az aprófalvakban is az alapszervezetek elnökei szinte kizárólag a kommunisták pártfegyelméhez igazodó személyek lehettek; közben bürokratikus úton léptennyomon fékezték a helyi szervezetek hatósági bejegyzését. Ez a nehézkes állapot lassacskán oldódott. És bár a mindenható párt továbbra is mindent szemmel tartott, illetve amire csak lehetett, arra rátette a kezét, a Csemadok egyre önállóbb életet igyekezett élni. A hazai magyarság körében gyorsan növekvő érdeklődés mutatkozott iránta, hiszen az emberek élni akartak annak lehetőségével, hogy egy hivatalosan létező intézmény keretében használhatták a magyar nyelvet, ápolhatták a magyar kultúrát.

A szervezet megalakulása kapcsán megjelent Értékeink című kötet szerint a Csemadok 1993 óta Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség. De szerepel a kötetben egy 2016-ban készült interjú, amely Bárdos Gyulát a kulturális, társadalmi és érdekvédelmi szövetség tapasztalt országos elnökeként mutatja be, ön viszont ugyanitt a Csemadokról „nemcsak kulturális, hanem társadalmi szervezet”-ként beszél. A minek nevezzelek dilemmájában hogyan tekintsünk hát a szép kort megért Csemadokra?

Kilencvenháromban nem véletlenül lett az a hivatalos neve, ami máig is. A szervezet társadalmi-közéletikulturális szerepe azonos súllyal és fontossággal bír. Sőt, az utóbbi évek fejleményei, a szlovákiai magyarság soraiban mutatkozó megosztottság és széthúzás láttán a civil szervezet közösségépítő funkciója még inkább megerősödött. Egyre nyomatékosabban érződik az elvárás, hogy a Csemadok, az összes művészeti ág országos rendezvényeinek szervezése mellett, ne maradjon kívülálló, hanem igenis, a szlovákiai magyar közösséget érintő kérdésekben véleményt mondjon. Illetve kérje meg az érintett feleket, hogy ne egymással szemben politizáljanak.

A munka tartalmi pillérei közül melyiket tartja a legszilárdabbnak?

Gondolom, hogy egyformán stabilak, és tevékenységünk egészében ez meg is mutatkozik. Bántó gondunk viszont, hogy bár itt fizetjük az adóinkat, a Csemadok 1996 óta egyetlen garas költségvetési támogatást sem kap. Szorult anyagi helyzetünkön – a korábbi országos elnökök egyikének, Bauer Győzőnek kezdeményező közbenjárására – most már sok éve a mindenkori magyar kormány segít. Szlovákiában főként a kulturális minisztérium fennhatósága alá tartozó Kisebbségi Kulturális Alapnál tudunk konkrét rendezvényekre pályázni. Számunkra ezek égetően fontos források, hiszen munkálkodásunk egyik területe sem szorulhat háttérbe, miközben a magyar közösségnek az is jogos elvárása, hogy az akut közéleti és közpolitikai kérdésekben szintén hangot adjunk a véleményüknek. Akár azt is mondhatnám, hogy tulajdonképpen hagyományosan, hiszen a hatvanas évek vége felé, amikor a Dobos László–Szabó Rezső vezetői kettős került a Csemadok élére, az akkori politikai erjedésben szervezetünk szerteágazó szerepkörében a társadalmi-közéleti és érdekvédelmi problematika vált a leghangsúlyosabbá. 1968-ban a Csemadoknak nem kellett kettős beszédet alkalmaznia, és az össztársadalmi megújhodást ígérő CSKP egyenrangú politikai partnereként lépett fel. Ezt a kisebbségek részére is kedvező folyamatot szakította félbe az egyéni retorziókkal járó husáki visszarendeződés korszaka; így 1989-ig többnyire „csak” alapszervezeti szinten folyt valóban számottevő munka. Ezért a hetvenesnyolcvanas években főként a helyi emberek, úgymond, az igazi csemadokosok voltak azok, akik nem adták be a derekukat, és fontosnak tartották az itteni magyarság ügyét. Akárcsak 1956 után, most is kiálltak a meggyőződésük mellett.

A hetvenéves múlt egészét tekintve tagadhatatlanul a pozitívumok dominálnak. De a Csemadok vajon milyen mélyen nézett szembe a saját múltbéli hibáival és ballépéseivel?

Ez a hetven év már valóban szép és tiszteletet érdemlő idő. Azonban valóban nem azt jelenti, hogy ez a hét évtized egy makulátlan sikertörténet, hiszen például az ötvenes évek kollektivizációjának padlássöpréseitől a hírhedt ŠtB beépüléséig sok minden történt a saját sorainkban is. Emiatt nem egy alkalommal világosan elmondtuk, hogy szervezetünknek voltak olyan vezetői, akik az adott korszakban a Csemadok talán éppen legkarakánabb tagjainak félreállításánál segédkeztek. Persze, általánosítani sem szabad; ahogy az sem titok, hogy meglehetős számban akadnak, akik úgy vélekednek: a Csemadok nem tud, nem tudott mit kezdeni ezekkel a megtévelyedéseivel. Az, hogy ki miként látja ezt a dilemmát, természetesen egyéni megítélés dolga. Ellenben az is tény, hogy amikor lehetett, akkor bocsánatot kértünk és rehabilitáltuk az érintetteket. Ennek a folyamatnak része, hogy a Csemadok 1989-ben nemcsak a magyarság körében, hanem a rendszerváltás valamennyi frontján az élvonalban állt. Talán elég csupán arra emlékeztetni, hogy nyolcvankilenc novembere után, az új magyar politikai formációk megalakulásakor mindhárom párt vezetőinek zöme a Csemadok berkeiből került ki.

Ezzel egy időben voltak viszont a Csemadok párttá alakítását szorgalmazó hangadó nézetek is!

Igen. Elsősorban azzal érvelve, hogy a kommunista éra képződményeként teljesen le kell rombolni, és „újratöltve” pártot faragni belőle. Nagyon fontos és jó döntés volt, hogy a dolgok végül is nem így alakultak. Ellenkezőleg, ez a most 53 ezer tagot számláló szervezet mind a mai napig úgy működik, hogy a társadalmi témákban alkotott véleményét, 1990 óta, egyetlen hazai kormány sem tudta/tudja megkerülni. Az érdekvédelem kérdéskörének jelentős része viszont a szlovákiai magyar pártok feladata lett. Hogy megtették/megteszike, az külön is megérdemelne egy alapos elemzést.

Kiragadott és „évelő” gondként itt van rögtön a Csemadok költségvetési támogatásának idestova negyedszázada bosszantó kérdése. Hibázott az 1998 és 2006 között kormányzati szerepbe került MKP, hogy ebben az ügyben tétlen maradt?

Természetesen fontolóra vehető, hogy abban az összefüggő két ciklusban mit lehetett/mit lehetett volna elérni. De mert frakcióvezetőként ott voltam a parlamentben, így első kézből mondhatom: az a két Dzurinda-kabinet nagyon gyorsan elvesztette a biztos többségét, és a kormányzati munka folyamatossága csupán a kormányfő „ügyességén” múlott. A kisebbségi ügyek így a háttérbe szorultak. A komáromi egyetem létrehozásán kívül nemigen akadt politikai akarat ahhoz, hogy a kisebbségek jogállásától akár a Csemadok költségvetési támogatásának visszaállításáig törvényes garanciákkal járó legiszlatív változásokat tudjunk elérni. Ma úgy látom, hogy a számunkra előnytelen területi-közigazgatási felosztás parlamenti elfogadása után bizony ki kellett volna lépni a kormányból. De az is a meggyőződésem, hogy a 2016 óta működő parlamentben mind az identitásunk megőrzése, mind a magyarságunk, a kisebbségi lét megélése érdekében jóval hatékonyabb törvényi garanciáknak kellett volna születniük. A jogállásunkat, a gazdasági fejlődésünket, a nyelvhasználatunkat, az oktatásunk kiszámíthatóbb jövőjét illetően.

Alapszabályának betűje szerint a Csemadok pártfüggetlen civil szervezet. Gondolom, alapszervezeteibe és felsőbb szintű struktúráiba mégis beszüremlik a szlovákiai magyarság megosztottsága, az árokásás indulata!

Teljesen nyilvánvaló, hogy a Csemadok mindenkinek teret akar adni. De ez nem jelenti azt, hogy a Csemadok-tagoknak nincs véleményük, vagy nem léphetnek be valamelyik pártba. A Csemadok befogadó szervezet, bár arányait nézve tény, hogy párthovatartozás kérdésében a mérleg nyelve az MKP felé billen. Mégsem a Csemadokon múlott, hogy a 2016-os parlamenti választás előtt a releváns pártok nem ültek közös tárgyalóasztalhoz.

Civil szervezetként mennyiben a párbeszéd iskolája?

Annak megindulása érdekében igyekszünk megtenni a tőlünk elvárhatót. És egyre erősebb is az iránta mutatkozó igény. Szervezetünk hetvenéves jubileuma kapcsán szintén azt tapasztalom, hogy a kívánt párbeszéd késlekedéséért sok helyről kapunk hideget-meleget.

Szerencsésnek tartja, ha a Csemadok országos elnöke éppen az egyik párt legfelsőbb szintű vezetőségének tagja?

Hallok ilyen felvetéseket is. Azt szoktam felelni, hogy a függetlenség látszatában tetszelegve nem vagyok hajlandó kilépni az MKP-ból. Van véleményem és vannak nézeteim, de az eljátszott függetlenséget nem fogom kitenni a kirakatba. Inkább megmaradok annak, aki vagyok, tisztelve a másik párt tagjait. Azt pedig soha nem engedtem, hogy az egyik vagy a másik párt a Csemadokot holmi fiókintézményeként kezelje, netán annak akarja tekinteni.

Tehát mennyiben a párbeszéd iskolája?

Ott tartunk, hogy számos településen a Csemadok az egyetlen fórum, ahol egy asztalhoz ülnek azok, akik pártvonalon még beszélni sem különösebben hajlandók egymással. A meglevő megosztottság ellenére abban mégis biztos vagyok, hogy még a közelgő nyár előtt, a szlovákiai magyarság parlamenti képviselete folyamatosságának biztosítása érdekében közös asztalhoz kell ülni. A Csemadok megteszi ezzel kapcsolatosan a javaslatát, és úgy látom, hogy az értelmiség részéről is van erre igény.

A Csemadok lesz a meghívó és a házigazda is?

Szerintem igen. E feladattól sem húzódozunk. De partnerek nélkül nehéz a közös gondolkodás. Egy kerek asztal körül nem szeretnénk egyedül maradni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Adótúlfizetés visszaigénylése

Szlovákia–Magyarország a tv-ben

Diákok adóbevallása

Szlovákia továbbra is ellenőrzi a lengyel húsbehozatalt

Újabb állami támogatás 
a napkollektorokra

Az aktivisták betiltanák a prémtenyésztést

Legfrissebb galériák
Olvasta már?