Bárdos Gyula az MKP államfőjelöltje

Pozsony |

<p>A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa szombati ülésén úgy döntött, Bárdos Gyulát indítja a jövő évi köztársaságielnök-választáson.</p>

Megerősítették Bárdos Gyula államfőjelöltségétMegerősítette a Magyar Közösség Pártjának (MKP) Országos Tanácsa (OT) Bárdos Gyula államfőjelöltségét - jelentette be a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón a párt vezetése Pozsonyban.     Az MKP kibővített elnöksége már december 7-én úgy határozott, hogy a párt Bárdos Gyulát, az MKP elnökségi tagját, a Csemadok elnökét jelöli a jövő tavaszi államfőválasztásokon, ám ezt a döntést a párt Országos Tanácsának is jóvá kellett hagynia. Bárdos jelölését az MKP OT a titkos szavazáson egyhangúlag, 70 igen szavazattal hagyta jóvá.     Berényi József, a párt elnöke "forradalmi döntésnek" nevezte, hogy az MKP először állított saját államfőjelöltet, és így Bárdos Gyula személyében most először lesz magyar nemzetiségű jelölt is az elnökválasztáson.       Bárdos Gyula úgy fogalmazott, jelölésével bizonyítani akarják, hogy a felvidéki magyarok nem másodrangú állampolgárok Szlovákiában, és a közösségükkel mindenkinek számolnia kell.     Berényi József szavai szerint az MKP a korábbi években azért nem indított saját államfőjelöltet, mert egyrészt "nem volt meg a bátorsága hozzá", másrészt  pedig nem volt olyan személy, akinek lett volna bátorsága a jelöltség elfogadásához. A helyzet a pártelnök szerint azóta megváltozott, megérett az idő magyar elnökjelölt indítására, a közösségi érdek is ezt kívánta, mivel a többi államfőjelölt csak közhelyek szintjén foglalkozott volna a szlovák-magyar kapcsolatokkal és a felvidéki magyar közösség helyzetével.     "A felvidéki magyarság helyzete romlik, és nekünk minden párbeszéd lehetőséget ki kell használnunk, amely lehetővé teszi,  hogy magyarázzuk az igazunkat és védjük álláspontunkat" - szögezte le. A jelölt elfogadottságával kapcsolatban rámutatott: Bárdos Gyula jelölését az MKP OT 71 tagja, 70 szavazattal hagyta jóvá, egyedül a jelölt nem szavazott. "Korábban még soha nem volt példa arra, hogy titkos szavazáson a párton belül bárki megkapja az összes voksot" - hangsúlyozta. Hozzátette: Bárdos Gyula integráló, nem pedig megosztó személyiség, s így remélhetőleg pártszimpátiára való tekintet nélkül az egész felvidéki magyarságot valamint a többi nemzeti kisebbséget és a szlovák választókat is meg tudja majd szólítani.     Bárdos Gyula, az MKP köztársaságielnök-jelöltje elmondta: azért is vállalta a jelölést, mivel maga is úgy érzi, elérkezett az idő arra, hogy a magyaroknak önálló államfőjelöltjük legyen. "Ezzel is bizonyítjuk, hogy egyenrangú állampolgárai akarunk  lenni az országnak" - hangsúlyozta. Több konkrét példát, köztük a bezárásra ítélt kisiskolákat, a peredi népszavazást valamint Malina Hedvig ügyét felhozva rámutatott: sok és mostanság egyre több olyan eseményt lehet tapasztalni, amelyek hátrányosan érintik a  magyarságot, s ezek a példák is azt mutatják, hogy szükség van magyar államfőjelöltre. Azt MTI azon kérdésére, hogy az erőviszonyokat tekintve nyerhet-e ellenzéki jelölt a tavaszi államfőválasztáson, Bárdos Gyula így válaszolt: határozottan, s az is Ficóék dilemmáját mutatja hogy a kormánypárt máig nem jelentette be, kit indít az államfőválasztáson.     Szlovákiában jövő tavasszal lesz a sorrendben már negyedik államfőválasztás. A mostani elnök, Ivan Gasparovic, akit a jelenlegi kormánypárt, a Robert Fico vezette baloldali Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) támogatásával választottak meg, már nem indulhat újra, mivel már a második megbízatását tölti. A szlovák kormánypárt eddig nem jelentette be, kit jelöl, erre várhatóan még decemberben sort kerít. A pozsonyi sajtó arra számít, hogy az Irány - Szociáldemokrácia jelöltje a jelenlegi kormányfő, Robert Fico lesz. Eddig  tizenkét jelölt, köztük néhány független erősítette meg indulási szándékát a jövő évi elnökválasztáson. A Híd jelöltje Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) jelöltjét, Pavol Hrušovskýt támogatják. A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának nyilatkozata: Köszönjük a bizalmat!A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa pozitívan értékeli a megyei választások eredményét, és megállapítja, hogy a párt megvédte pozícióit a kerületi önkormányzatok közgyűléseiben, és nagy sikernek tartja, hogy a Nagyszombati Önkormányzati Kerületben elnökjelöltünk bejutott a második fordulóba, ahol méltó ellenfele volt a nemzeti baloldali pártok által támogatott eddigi elnöknek. Az országos tanács tagjai tiszteletüket és köszönetüket fejezik ki a párt aktivistáinak odaadó munkájukért és szimpatizánsainknak-választóinknak a bizalmukért. Az egyenrangúság és egyenjogúság nevében  Az MKP OT hitet tesz a jogállamiság mellett, amely nemzetiségre, fajra, vallásra és nemre való tekintet nélkül biztosítja a polgárok egyenjogúságát és egyenrangúságát. Ezért döntött úgy, hogy a 2014-es köztársaságielnök-választás alkalmával önálló jelöltet indít az államfői poszt megszerzéséért. Az MKP OT egyöntetű szavazással Bárdos Gyulát indítja a köztársaságielnök-választáson. Az országos tanács tagjai tisztelettel kérik a párt tagjait és szimpatizánsait, valamint a szlovákiai magyar civil szervezeteket, hogy aktívan kapcsolódjanak be az aláírásgyűjtésbe, amely jelöltünk támogatását szolgálja és törvényes feltétele annak, hogy indulhasson a köztársasági elnöki választáson.  Vállalkozóbarát adórendszert, takarékos költségvetést Az MKP OT Szlovákia jövő évi költségvetését tipikus választási előterjesztésnek tekinti. Keretei csupán a köztársaságielnök-választás idejéig lesznek tarthatóak, utána növekedésnek indul a költségvetési hiány, ezzel együtt az államadósság. Az országos tanács tagjai elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány a vállalkozások adminisztratív, adó- és járulékterhei növelését tervezi, sőt új adófajtát honosít meg a veszteséges vállalkozások úgynevezett regisztrációs díjának bevezetésével, takarékossági intézkedésként pedig az eddig is alulfinanszírozott egészségügy, oktatásügy és szociális ellátás forrásait szűkíti. Az MKP OT olyan vállalkozóbarát adórendszert szorgalmaz, amely hozzájárul a munkahelyteremtéshez, egyszersmind olyan beruházás-támogató gazdaságpolitikát, amely csökkenti a regionális különbségeket.  Az MKP OT üdvözli Dél-Szlovákia területfejlesztési és gazdaságfejlesztési koncepciója, a Baross Gábor Terv társadalmi és szakmai vitájának megkezdését. Reményét fejezi ki, hogy belátható időn belül elkészül a hiánypótló, régiónk fejlődése számára olyannyira fontos alapdokumentum. Társadalmi párbeszéd kell a szociális feszültségek csökkentése érdekébenAz MKP Országos Tanácsa aggodalommal tekint a törvényhozásnak a szociálpolitika terén elfogadott törvénymódosításaira, amelyek a bérből és fizetésből élők folyamatos elszegényedéséhez, a legszegényebbek esetében pedig - minimális megélhetési feltételeik biztosítása híján - teljes ellehetetlenülésükhöz vezetnek. Társadalmi konfliktusokhoz vezethet, hogy a kormány a több százezer anyagi szükséghelyzetben élő polgár segélye kifizetési feltételeinek megteremtését a helyi önkormányzatokra ruházza át. Elfogadhatatlan ez a cinikus magatartás. Az országos tanács tagjai széleskörű társadalmi vitát javasolnak a megfelelő megoldások kialakítására, leszögezve, hogy a kormánynak nincs megoldása a lemaradásukat  saját erejükből behozni képtelen csoportok társadalomba való beilleszkedésének megvalósítására. Összefogással iskoláinkért A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa felháborodással veszi tudomásul, hogy a szlovák törvényhozó testület a kisiskolák megszűnését eredményező és egyben a kisebb falvakat ellehetetlenítő határozatot hozott a közoktatási törvény módosítása kapcsán. Tekintettel arra, hogy a jogszabály kifogásolt rendelkezése 2015. szeptember 1-jén lép hatályba, arra szólítja fel a polgármestereit és helyi képviselőit, hogy falusi közösségeikkel és szomszédos településeikkel összefogva tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy egyetlen iskola se essen a központi utasítások áldozatává, és továbbra is kizárólag az iskolafenntartók dönthessenek iskoláink működtetéséről. (ú, MTI) (Frissítve: 16:48) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?