„Bárdos Gyula a mi kokárdánk”

<p>Pozsony. „Szlovákia csodálatos ország csodálatos emberekkel.” „Az ember, aki eladja földjét az idegeneknek, hogy hasznot szerezzen, méltatlanná válik ehhez a földhöz.” Ön tudja, melyik köztársaságielnök-jelöltektől származnak a fenti mondatok?</p>

VERES ISTVÁN

Hasonló értékes gondolatokat tucatszám találni az államfőjelöltek hivatalos internetes oldalain. Robert Fico weboldalán például külön menüpont alatt vannak a Smer-elnök nevezetes mondásai, amelyeket témák szerint is rendszereztek az oldal szerkesztői. „Ha a magyar gyerekek járhatnak Szent István király szobraihoz, a csehek meg Szent Vencel szobraihoz, mutassunk mi is gyerekeinknek valamit, amire büszkék lehetnek a történelemből” – szól Fico egyik kiemelt idézete. Ficótól származik egyébként a „Független ország független kormánya vagyunk, így is fogunk viselkedni”, amelyet Sólyom László magyar államfő 2009-es érkezése kapcsán ismételgetett.

A szlovák föld nem eladó

Nem szívbajos Helena Mezenská sem: honlapján a többi közt azt javasolja, hogy Szlovákia értékelje át EU és NATO-tagságát. Facebook-oldalán arról is ír, hogy az egyik tévébeszélgetés közben úgy érezte, mintha egy középkori boszorkányper szenvedő alanya lenne. Egyetlen óriásplakátját országos „turnéra” indította: minden nap más városban látható. Az érdeklődők közben aláírhatják a szlovák föld védelméről szóló petíciót is. „Az ember, aki eladja földjét az idegeneknek, hogy hasznot szerezzen, méltatlanná válik ehhez a földhöz, a mi régi kultúránkban pedig az ilyesmire csak egy válasz létezett” –, hogy mi, azt nem fejti ki a Facebookon Mezenská.

„Szlovákia csodálatos ország csodálatos emberekkel.” Ezt Ján Čarnogurský hangoztatja holnapján, majd hozzáteszi: csak az hiányzik az országnak, hogy gazdagabb legyen. Céljait taglalva megállapítja azt is, hogy az összes elnökjelölt közül ő mondja ki legbátrabban az igazságot.

Lebo Gyula

Bárdos Gyula honlapja szerint egyesült a választóival. „Bárdos Gyula mi magunk vagyunk” – olvasható weboldalán a Miért Bárdos Gyula? című menüpontban. Az érvek közt szerepel az is, hogy mivel a választás március 15-én, a magyar nemzeti ünnepen kerül sor, ezért „ezen a napon Bárdos Gyula a mi kokárdánk”.

Pavol Hrušovský szép és jó ember, fejti ki az államfőjelölt honlapján Anton Srholec pap és író. „Tűzbe teszem a kezem, hogy ő lesz az egyik legszebb és legjobb elnök azok közül, akikről álmodunk” – jegyzi meg rejtélyesen Srholec.

Andrej Kiska és Radoslav Procházka személyes oldalainak tartalmát a jelek szerint szigorúan ellenőrzik a marketingszakemberek, ugyanis csupa pozitív üzenet olvasható rajtuk, pontos, világos és egyszerű megfogalmazásban. Milan Kňažko még tovább ment: szöveg helyett kizárólag videóüzenetekben kommunikál a választókkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?