Bárdos: Bugár sokunkat meglepett

Pozsony |

<p>Bárdos Gyula szerint a párt csúcsvezetéséből több embernek - köztük neki is - meglepetést okozott Bugár Béla azzal, hogy nem jelent meg a párt megalakulásának 10. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. A Magyar Koalíció Pártjának frakcióvezetője erről a közszolgálati Szlovák Televízió Hírek és kommentárok című műsorában beszélt.</p>

Bárdos Gyula szerint a párt csúcsvezetéséből több embernek - köztük neki is - meglepetést okozott Bugár Béla azzal, hogy nem jelent meg a párt megalakulásának 10. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. A Magyar Koalíció Pártjának frakcióvezetője erről a közszolgálati Szlovák Televízió Hírek és kommentárok című műsorában beszélt. Bárdos elismerte: ő is érzékeli a párton belüli feszültséget, mely az elnökválasztás óta tart, azonban kiemelte, az MKP továbbra is stabil és megbízható politikai partner. A frakcióvezető hangsúlyozta, az MKP sokat tett Szlovákia európai integrációjáért. Bugár Béla a műsorban elmondta, azt várja a párt vezetésétől, hogy a problémákat ne söpörje a szőnyeg alá, hanem igyekezzen mihamarabb megoldani. Öllös László politológus szerint a magyar párt számos sikert mondhat magáénak, ám a magyar-szlovák megbékélésért intenzívebben is dolgozhattak volna. Azt azonban ő is megerősítette, hogy a párt radikalizálódása nem következett be. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?