Babiš be akarja perelni a belügyminisztériumot

Pozsony |

<p>Andrej Babiš cseh politikus arra készül, hogy bepereli a szlovák belügyminisztériumot &ndash; állítja honlapján a cseh Hospodářské noviny.</p>

A szlovák Alkotmánybíróság tegnap kihirdetett döntésében megsemmisítette az alsóbb szintű bíróságok ítéletét, mely szerint a szlovákiai születésű Andrej Babišt, a cseh ANO mozgalom elnökét, a cseh koalíciós kormány tagját tévesen tartották számon az egykori csehszlovák kommunista titkosszolgálat (ŠtB) ügynökeként, egyben új eljárást rendelt el az ügyben. 

A kassai székhelyű testület a pozsonyi Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) fellebbezésére hozott döntést az ügyben. Az ÚPN kezeli a volt csehszlovák állambiztonsági hivatalnak (ŠtB) Babišra vonatkozó dokumentumait. Ezek egy részét ugyan megsemmisítették, de 12 megmaradt irat - az ÚPN szerint - Babiš ügynökmúltját bizonyítja. A dokumentumok szerint ugyanis Andrej Babiš 1980-ban az ŠtB informátorává vált, majd két évvel később Bures fedőnéven ügynökként beszervezték.

Az alkotmánybíróság egyben megállapította, hogy Babišnak neve tisztázásához többé nem az ÚPN-nel, hanem a szlovák belügyminisztériummal szemben kell pereskednie.

Andrej Babiš attól tart, hogy a bíróság döntését a politikai harcokban ellene fogják fordítani. A belügyminisztérium nem kommentálta a hírt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?