Az unió a melegek jogaira figyelmeztet

Brüsszel |

<p>Indulatokat váltott ki az Európai Parlament által elfogadott állásfoglalás, amely felhívja a tagállamok figyelmét a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LGBT) alapvető jogainak betartására.&nbsp;</p>

Brüsszel újabb lépést tett afelé, hogy a tagállamokra rákényszerítse a melegházasságokat, vagy csak felhívta a figyelmet az antidiszkriminációra? Az EU Alapjogi Ügynökségének tavalyi felmérése szerint az LGBT közösség tagjainak 47 százaléka tapasztalt már hátrányos megkülönböztetést vagy zaklatást, 26 százalékuk fizikai bántalmazás vagy erőszakos fenyegetés áldozatává vált. Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti EP-képviselő ezekre a negatív tapasztalatokra hivatkozva dolgozta ki jelentését. Az öröklés lehetősége téma leszBauer Edit, az MKP EP-képviselője szerint az eredeti Lunacek-jelentés sok dolgot tartalmazott, ami túlment az észszerűség határán, de a hisztérikus reakciók őt is meglepték. „A képviselők 2500–3000 tiltakozó levelet is kaptak” – mondta érdeklődésünkre Bauer. Ezért is díjazza, hogy végül visszafogott határozatot sikerült elfogadni. „Ez a dokumentum semmit nem kényszerít senkire, nem avatkozik be az országok belügyeibe. Nem mondja ki, hogy el kell ismerni a melegházasságokat, csak felhívja a figyelmet az antidiszkrimináció elvére” – fűzte hozzá Bauer azzal, hogy előbb-utóbb az EU-ban is foglalkozni kell például az azonos nemű párok közti öröklés lehetőségével. „Ha egy férfi és egy nő akár csak egy-két évig él házasságban, örökölhetnek egymás után. Ha két férfi él együtt, akár tíz évig is, nem örökölhetnek. Ezzel előbb-utóbb foglalkozni kell” – mondta Bauer. Hangsúlyozta, a teljes parlamenti spektrum támogatta a javaslatot, kivéve a brit konzervatívokat. Jaroslav Paška (SNS) EP-képviselő szerint a határozat példa arra az ideológiai és értékbeli agresszivitásra, amit az EU a tagállamoknak diktál. Katarína Neveďalová, a Smer EP-képviselője viszont díjazta a határozatot, mondván: a hagyományos családokat nem a homoszexuálisok, hanem az erőszak és az intolerancia veszélyezteti. Támogatni kell az egyenlőségetA jelentés előterjesztője, Ulrike Lunacek szerint a homofóbia nem tolerálható tovább Európában. „Túl régóta élünk félelemben. Inkább nem fogjuk meg egymás kezét az utcán, tartunk a megjegyzésektől, attól, hogy ki kell költöznünk az albérletből, otthagyni az iskolát vagy a munkahelyet. Az uniónak lépnie kell, hogy mi is élvezhessük a mindenkit megillető jogokat” – jelentette ki Lunacek. Az elfogadott állásfoglalásban az EP mélyen sajnálja, hogy az LGBT-csoportba tartozók alapvető jogai nem mindig érvényesülnek teljes egészében. Felszólítja az Európai Bizottságot, a tagállamokat és az EU ügynökségeit, hogy közösen dolgozzanak ki szakpolitikai lépéseket – a nemek, a fogyatékosság vagy a nemzetiség alapján való megkülönböztetés elleni stratégiákhoz hasonlóan – az LGBT-jogok védelmére is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?