Az Új Demokrácia indul a választásokon

Pozsony |

<p>Tibor Mikuš nagyszombati megyefőnök, független parlamenti képviselő pártja, az Új Demokrácia is indul a júniusi parlamenti választásokon.</p>

A listavezető Tibor Mikuš lesz, aki a pártot ebben a választási ciklusban hozta létre, miután távozott az ĽS-HZDS-ből. A képviselőjelöltek listáján lesz Milan Cagala, az egykori Mečiar-kormányok gazdasági minisztere is. „A listára olyan emberek kerülnek, akik ott szereztek mandátumot, ahol otthon vannak, akiket ismer a lakosság és köztiszteletben állnak. Helyi politikusokat, vállalkozókat és a társadalmi élet megbecsült képviselőit jelöljük képviselőknek“ – mondta Mikuš a SITA hírügynökségnek adott mai nyilatkozatában.

Mikuš szerint a választásokon induló valamennyi pártnak az a célja, hogy sikeres legyen és bejusson a parlamentbe. „Tudatosítom, hogy nehéz feladatot vállalok és magabiztos a kijelentésem“ – mondta Mikuš. Pártja programjában szociális kérdések, a környezetvédelem és a bölcs gazdálkodás fog dominálni és a prioritások egyike a család és az értékrend lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?