Közélet

Az SNS kiáll Danko mellett, és bírálja a Híd állásfoglalását

Pozsony | Tibor Bernaťák, az SNS-frakció elnöke és a párt minden képviselője kiáll Andrej Danko pártelnök mellett – áll az SNS pénteki sajtóközleményében, melyben egyszersmind bírálják koalíciós partnerüket, a Híd pártot és ennek elnökét, Bugár Bélát.
TASR

2018. november 16. 19:15

Andrej Danko - TASR/AP-felvétel

A Híd korábban azt nyilatkozta Danko kisdoktori munkájával kapcsolatban, hogy a pártelnöknek személyes döntést kell hoznia. Bugár emellett állítólag SMS-ben szólította fel Dankót, hogy vállalja a személyes felelősséget.

„Andrej Dankónak, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének csakis a családjával, az SNS képviselőivel, a párt tagjaival és a választóival szemben van személyes felelőssége” – jelentette ki Bernaťák, hozzátéve: kizárólag az SNS közgyűlése és a választók dönthetnek arról, hogy bizalmat szavaznak-e neki. „Senki másnak nincs joga ilyen jellegű megnyilvánulásokra” – hangsúlyozta Bernaťák, aki Bugár és a Híd lépését nem tartja objektívnek. „Ha Bugár úr és a Híd objektív akar lenni, elvárjuk, hogy hasonló nyilvános felhívást intézzen az államfőhöz is. Az ő esetében ugyanis, Danko úrral ellentétben, már kimondta a bíróság, hogy törvénytelenül járt el” – tette hozzá az SNS-es politikus.

Az SNS frakcióját az is meglepte, hogy Bugár csak egy SMS-t küldött Dankónak, melyben felszólította őt arra, hogy vállalja a személyes felelősséget. Szerintük az efféle eljárás komolytalan.

 

2018. november 15. 18:09

Danko megszólalt a plágiumvád kapcsán

„Komolytalannak tartjuk, hogy három év után csak egy SMS-t küld az SNS elnökének, a koalíciós partnernek, aki mindig támogatta őt, és így szólítja fel őt arra, hogy vállalja a személyes felelősséget, ráadásul mindezt a V4, Franciaország és Németország közötti nehéz tárgyalás alatt” – fejtette ki Bernaťák, aki szerint Bugárnak ezt a koalíciós tanácson kellett volna megtennie.

„A koalíción belüli bizalom nélkül nem lehet dolgozni és irányítani az államot” – hangsúlyozta a frakcióvezető. Hozzátette: ha a Híd úgy gondolja, hogy a mostani koalíciónak és kormánynak nincs jövője, ezt kinyilváníthatja a koalíciós partnerét érintő bizalmi szavazáson.

Egy csütörtöki sajtótájékoztatón Andrej Danko (SNS) is arról beszélt, hogy csorba esett a kölcsönös bizalmon a koalíción belül. Egyben bejelentette: az SNS támogatni fogja a parlamenti ülés megnyitását, melyen az ellenzék megpróbálja majd leváltani őt a parlament éléről. A házelnök a koalíciós partnereket is fel fogja kérni, hogy támogassák az ülés megnyitását. Danko bizalmi szavazásnak akarja alávetni magát házelnökként és koalíciós partnerként is. „Semmilyen más lehetőségem nem marad, mint hogy a következő ülésen ismét bizalmat kérjek. A koalíció bizalma nélkül nem lehet kormányozni és dolgozni” – tette hozzá Danko.

Megismételte, hogy a kisdoktori munkáját a legjobb tudása szerint, tiszta lelkiismerettel készítette el. „Összhangban az akkor érvényes előírásokkal és a kor technikai lehetőségeinek megfelelően” – tette hozzá. Danko bízik benne, hogy továbbra is jogállamban élünk, és hogy egy újságcikk vagy egy Facebook-bejegyzés alapján nem lehet egy embert indokolatlanul megvádolni, elítélni és kivégezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Letartóztatták Ábrahám alpolgármesterét

Megszűnik a komáromi kórház mikrobiológiai osztálya

A szlovák-magyar határon folytatódik a tüntetés

Gyorsvonat elé hajtott egy autó Nagysurányban, egy anya és 11 éves kislánya szörnyethaltak

Ellenőrzött ünnepi menü

Blokád alatt van a köztévé, egyre több ellenzéki politikus jut be az épületbe

Legfrissebb galériák
Olvasta már?