Az SNS felszólította Richard Takáč minisztert az üzletláncok megadóztatására

Richard Takáč

A kormánypárti SNS a 2025-ös állami költségvetési terv összeállítása kapcsán felszólította Richard Takáč földművelési minisztert (Smer), hogy dolgozza ki az üzletláncok megadóztatásáról szóló törvénytervezetet – tájékoztatott Zuzana Škopcová, az SNS elnökének irodavezetője.

Hozzátette, az SNS-nek meggyőződése, hogy az államháztartás konszolidálása csak úgy hajtható végre, ha megadóztatják azokat, akik azt ki tudják fizetni, közéjük tartoznak az üzletláncok is. A párt szerint sehova nem vezetett az állam eddigi hozzáállása az üzletláncokhoz – az élelmiszerek drágulnak, a hasznot pedig külföldre viszik.

Az SNS szerint az üzletláncok megadóztatásával az állam elég pénzhez jut, hogy a szegényebb rétegeket kompenzálja a magas élelmiszerárak miatt.

Škopcová emlékeztetett, hogy az SNS 2019-ben már előterjesztett ilyen törvénytervezetet. A párt szerint csakis az erőskezű állam tudja ellenőrzése alá vonni az élelmiszerárakat, az üzletláncok ugyanis megszokták, hogy azt csinálhatnak Szlovákiában, amit akarnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?