A SAV, az STU és az UK is támogatja a klímasztrájkot

klímasztrájk
Pozsony |

A pozsonyi Comenius Egyetem, a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia is csatlakozott a globális klímasztrájkhoz. Felszólították a hallgatóikat, a pedagógiai és tudományos alkalmazottaikat, valamint a nyilvánosságot, hogy vegyenek részt a szeptember 20-i tüntetésen. 

A klímasztrájkot a Fridays for Future kezdeményezés szervezi az ország négy pontján: Pozsonyban, Kassán, Zsolnán és Besztercebányán.

A tüntetést 71 civil szervezet támogatja, többek között a Greenpeace, a My sme les, az Amnesty International és a Zastavme Korupciu Alapítvány. Hozzájuk csatlakozott még a Képzőművészeti Főiskola, a kassai Állatorvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a lévai Gépészeti és Elektrotechnikai Ipari Szakközépiskola is.

Közvetetten Zuzana Čaputová államfő is támogatja a tüntetést. A természetvédő nonprofit szervezetek képviselőivel folytatott találkozón, melyen a Fridays for Future is részt vett, az államfő kijelentette, hogy a klímaváltozás elleni harcot az egész országnak és az egész emberiségnek prioritásként kellene kezelnie. Ezenkívül arra is emlékeztetett, hogy minden nagy cél eléréséhez együttműködésre van szükség. Az egyes kezdeményezések ezt az együttműködést jelképezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?