Az SaS megvétózta Matovič pedagógusbérek és adók emeléséről szóló javaslatát

Richard Sulík

Az SaS megvétózta Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter a kormány szerdai ülésén előterjesztett, a pedagógusbérek emelésére vonatkozó javaslatát, amellyel együtt megemelné az alkohol és a hazárdjátékok, valamint a leggazdagabb cégek adóját.

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter üdvözölte, hogy a vétót tiszteletben tartották. Az SaS vezetője ugyanakkor leszögezte, készek tárgyalni az adók megemeléséről, ha ezzel egyidejűleg más adókat csökkentenek.

Sulík emellett arról is beszélt, hogy a szintén Matovič által kidolgozott inflációellenesnek is nevezett, családsegítő csomagot a parlamenti szavazáson ismét elutasítják. „Mi azt a csomagot nem támogatjuk” – jelentette ki.

Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter elmondta, a pedagógusbérek emeléséről szóló tárgyalások még nem értek véget. Gröhling még szeretne találkozni Eduard Heger (OĽaNO) kormányfővel. Hozzátette, egyelőre még nem világos, hogy a tárgyalásokon Matovič részt vesz-e.

Heger a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az, hogy az SaS megvétózta egyes adók emelését, a kormányprogrammal szemben áll, ennek ellenére azonban tiszteletben tartja döntésüket. 

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?