Az önkormányzatok kompenzálására szólította fel a kormányt az SaS, Heger szintén

Richard Sulík Eduard Heger

A támogatásáról biztosította az önkormányzatokat az SaS, és a 108 millió eurós energetikai kompenzáció legalább részleges kifizetésére szólította fel a kormányt. Eduard Heger (Demokraták) volt kormányfő szintén azzal a felhívással fordult Ódor Lajos kormányfőhöz, hogy fizesse ki a támogatásról szóló májusi memorandumba foglaltakat, amely végül nem lett aláírva.

„Rendkívül fontos, hogy a hivatalnokkormány legalább részben kompenzálja az önkormányzatokat, az átfogó, rendszerszintű végleges megoldást pedig az új kormányra hagyná. Így elkerülhető lenne, hogy egyes politikusok populista céljaikra használják fel a helyzetet” – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke. Szerinte a jelenlegi helyzet Igor Matovič (OĽaNO) és Eduard Heger kormányának döntései miatt állt el.

Heger kijelentette, a kormánya 200 millió eurót különített el az önkormányzatok megsegítésére, és az összeg közel fele még mindig rendelkezésre áll. Felszólította a hivatalnokkormányt, hogy hozzon határozatot a kifizetéséről, mert ennek halogatása lehetőséget teremt arra, hogy egyesek visszaéljenek a kampányban a kialakult helyzettel. Heger nyilatkozata ellenkezik Ódor és a pénzügyminisztérium állásfoglalásával, mely szerint a szóban forgó összeg nem áll a kormány rendelkezésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?