Az OĽANO támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását, a Sme rodina sincs ellene

A képen Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök.

Az OĽANO mozgalom indokoltnak tartja és támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását Szlovákiában, és nem ellenzi azt a Sme rodina sem. A hosszabbítást a központi válságstáb javasolta.

A veszélyhelyzetet először Peter Pellegrini kormánya hirdette ki, sokkal kedvezőbb körülmények között. Most, hogy a helyzet súlyosbodott, a veszélyhelyzetre annál nagyobb szükség van

– közölte Peter Dojčan, az OĽANO médiacsapatának tagja.

Ha szükség van erre az intézkedésre, amelyről a szakértők döntöttek, a Sme rodina mozgalom biztosan nem fogja ellenezni

– áll a közleményben, melyet a mozgalom sajtóosztálya küldött a TASR hírügynökségnek kedden.

Az SaS párt nem ért egyet a központi válságstábbal. Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter ugyanakkor hajlandó kompromisszumot kötni. Felvetette, hogy 90 helyett csak 30 napos hosszabbítást fogadjon el a kabinet.

A válságstáb a hétfői (október 9.) ülésén azt javasolta a kormánynak, hogy hosszabbítsa meg a veszélyhelyzetet 90 nappal. Ha ez nem történik meg, a veszélyhelyzet, melyet október 1-jén hirdettek ki 45 napra, november 14-én véget ér.

A törvény értelmében az állam veszélyhelyzetben a szükséges ideig és a szükséges mértékben korlátozhatja az alapvető jogokat és szabadságjogokat. A kormány legfeljebb 90 napra hirdethet ilyet, ha közvetlen veszély fenyegeti az emberéleteket vagy a lakosság egészségét, a környezetet vagy a közvagyont.

A kormány másodszor hirdette ki a veszélyhelyzetet a világjárvány miatt. Először tavasszal hozott ilyen intézkedést. A március 16-tól június 14-ig tartó veszélyhelyzet csak az egészségügyet érintette. A március 12-én kihirdetett rendkívüli helyzet továbbra is érvényben van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?