Az OĽaNO felszólította az SaS-t, hogy ne blokkolja tovább a parlamenti ülést

Richard Sulík

Az SaS-nek „le kellene térnie a rövidebb útról” és felhagyni azzal, hogy a „maffiával és a szélsőségesekkel” közösen blokkolja a parlament ülését – szólította fel a liberális pártot pénteken Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője. Feltette a kérdést, vajon ez lenne az SaS által ígért konstruktív ellenzékiség, hiszen akadályozza az emberek és a cégek megsegítését. Šipoš arra reagált, hogy az SaS blokkolta a parlament működését az állami költségvetés módosításáról szóló szavazásnál.

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy az SaS képes napokon át személyes sérelmek rendezésével foglalkozni a parlamentben, és nem hajlandó együttműködni a fontos törvényeknél” – jegyezte meg Šipoš, azzal folytatva, hogy az SaS túszként használja a segítségre váró cégeket és embereket. „Ha az SaS-nek az a célja, hogy bosszút álljon az OĽaNO-n és a Heger-kormányon, akkor valójában csakis az embereknek árt” – tette hozzá, és felszólította a liberális pártot, hogy hagyja abba a parlamenti kollaborálást a maffiával és a szélsőségesekkel. „Tegyék félre a sértődöttségüket és a bosszúszomjukat, és dolgozzanak” – szólította fel az SaS-t Šipoš.

Az OĽaNO frakcióvezetője feltételezi, hogy a hétfői (október 10.) koalíciós tanácson a kormánypártok visszatérnek a költségvetés módosításához. Visszautasítja azt az állítást, hogy a javaslat megszavazásával a parlament biankó csekket állítana ki Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszternek a pénz felhasználásához. Šipoš szerint az emberek megsegítéséről van szó, és készek ennek érdekében tárgyalni és kompromisszumot keresni. Reméli, hogy kedden az ellenzék már nem fogja blokkolni a parlamentet és elfogadhatják a költségvetés módosítását.

Juraj Šeliga, a Za ľudí alelnöke szintén azt a kérdést tette fel, hogy az SaS ezt tekinti-e konstruktív ellenzéki munkának. Azt hangsúlyozta, hogy az embereken pártállástól függetlenül kell segíteni, és a költségvetés módosításával 1,5 milliárd eurót akarnak elkülöníteni a nyugdíjasok, a cégek, a közigazgatás és a legrászorulóbb rétegek számára. A parlament blokkolásáról azt mondta, „sajnos ez már Richard Sulík és az SaS játszadozása, hogy elérje az előrehozott választás kihirdetését, és ennek érdekében nem átall szövetkezni akár a Smerrel, a Hlasszal és Tarabával is”. Šeliga szintén reményét fejezte ki, hogy kedden az SaS felhagy a parlamenti munka blokkolásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?