Az oktatási tárcának több prioritása is lesz a jövő évi állami költségvetés kialakításakor. Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter a keddi kormányülés után azt közölte, hogy a tanári fizetések emeléséről is egyeztetnek.
Az oktatási tárcának több prioritása is lesz a jövő évi költségvetés kialakításakor
![Branislav Gröhling](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/20211708_skolsky_rok_01804260.jpg.jpg?itok=oFfsshfI)
Pozsony |
Gröhling megerősítette: rendszeresen egyeztetnek a pénzügyminisztériummal. „A másik prioritásunk, hogy 10 év után emelkedjen az üzemeltetési normatíva. Úgy gondolom, megérdemlik az önkormányzatok, az iskolák, illetve az iskolaigazgatók és a tanulók az épületek beltereinek a felújítását” – mondta miniszter.
Az oktatásügyi tárca nagyobb hangsúlyt akar fektetni a testnevelésre, és az ügyben Ivan Husárral, az oktatásügyi minisztérium sportért felelős államtitkárával és Karol Kučera sportügyi megbízottal is együttműködik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.