Az MKP a nemzeti összetartozás napjáról

Pozsony |

<p>A Nemzeti Összetartozás Napja jó alkalom arra, hogy hálánkat fejezzük ki azoknak a felvidéki magyaroknak, akik egzisztenciájukat is kockáztatva vállalták a magyarsághoz való tartozásukat – áll abban a sajtóközleményben, melyet Berényi József, az  MKP elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának tagja, Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke  jegyez.</p>

A nyilatkozatot az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

A szlovák állam és hatóságai az uniós jogszabályokat, az Emberjogi Egyezményt és saját alkotmányát is semmibe véve harcot indított a magyar állampolgárságot felvevő és azt a nyilvánosság előtt is vállaló polgárai ellen.

Az Emberi Méltóság Tanácsa mint jogvédő szervezet ismételten felszólítja a szlovák hatóságokat, hogy a jogellenes cselekedeteket szüntessék meg, és a hátrányos megkülönböztetésre okot adó törvényt helyezzék hatályon kívül. Nem csupán a magyarságnak, hanem az európai közvéleménynek is feladata, hogy a saját szülőföldjükön hontalanná tett honfitársaink érdekében összefogással tegyék meg a szükséges lépéseket.

Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és főtitkára a Hősök Napja alkalmából az olaszországi Doberdóban fejet hajtott az I. világháborúban elhunyt és a pozsonyi ezredben szolgálatot teljesítő hősi halottak emléke előtt, és a horvátországi Pulában az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeti temetőjében koszorúzott a tengeri csaták során elhunyt felvidéki tengerésztisztek és matrózok emlékére. A nemzeti együvé tartozást erősíti a hősi halottakra való emlékezés is.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?