Az igazságügyi tárca élére jelölt Karas személye már most kérdéseket vet fel

Viliam Karas, a Szlovák Ügyvédi Kamara (SAK) elnöke váltaná az igazságügyi minisztérium élén az SaS jelöltjét, Mária Kolíkovát (Fotó: NMH)
Pozsony |

Az államfő, Zuzana Čaputová hétfőn fogadta az SaS távozó minisztereinek helyére állítandó új tárcavezető-jelölteket. A három pártfüggetlen szakértőt a köztársasági elnök napokon belül kinevezheti. Az igazságügyi tárca élére jelölt Viliam Karas személye azonban már most vitákat vált ki.

Ahogy arról beszámoltunk, az SaS távozása után immáron csak az OĽaNO-ból, a Sme rodinából és Za ľudíból álló kormánykoalíció három megüresedő miniszteri posztról meg tudott állapodni. Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő az igazságügyi minisztérium élére Viliam Karast, a Szlovák Ügyvédi Kamara (SAK) elnökét jelölte, a külügyi tárcát Rasitlav Káčer prágai nagykövet vezetné, a gazdasági minisztérium irányítását pedig Karol Hirman energetikai szakértőre bíznák. A kormányfő be is nyújtotta ezeket a neveket az elnöknek azzal, hogy nem pártjelöltekről van szó, hanem olyan szakértőkről, akikért a politikai felelősséget a miniszterelnök és az egész kormány viseli majd. Az államfő hétfőn aztán egyesével fogadta a jelölteket és arról is beszélt velük, milyen veszélyeket rejt a megbízatásuk. Ha Čaputová egyetért a kinevezésükkel, akkor napokon belül átadhatja nekik a megbízásukat. Az oktatási tárca vezetését ugyanakkor Heger egyelőre saját hatáskörébe vonná, mert a megmaradt kormánypártok nem tudtak megállapodni, kit jelöljenek a miniszteri posztra.

A jelöltek

Arról is írtunk már, hogy a gazdasági tárca élére jelölt Hirman elismert energetikai szakértő. Ő, de a jelenlegi prágai nagykövet, Káčer is, akit a külügyminisztérium vezetésével bíznának meg, élesen bírálta Orbán Viktor (Fidesz) kormányát. Káčer még budapesti nagykövetként 2016-ban kitűzte az ottani szlovák nagykövetség épületére a szivárványos zászlót. Hasonlóan sok más, a magyar fővárosban lévő külképviselethez, ezzel ő is az LMBTQ közösséget támogató gesztust tett.

Az igazságügyi tárca élére jelölt Karas személyével kapcsolatban már most kritikus hangok merültek fel. Mi is beszámoltunk arról, hogy a távozó SaS-es miniszter, Mária Kolíková és a pártjának parlamenti képviselője, Miroslav Žiak is kétségeiket fejezték ki a jelölttel kapcsolatban. Karas ugyanis a kamara elnökeként bírálta a Kolíková által indított nagyszabású bírósági reformot és az ellentmondásos döntéseivel ismerté vált főügyész, Maroš Žilinka szövetségesének számít.

A 363-as marad?

Az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány (Nadácia Zastavme korupciu) nevű civil szervezet Karas jelölése kapcsán attól tart, veszélybe kerül az igazságügy reformjának folytatása és a korrupcióellenes intézkedések végrehajtása. Hasonlóképpen aggódnak amiatt is, hogy az ügyvédi kamara elnöke nem változtatna a Büntető Törvénykönyv 363-as paragrafusán. Ez a rendelkezés különleges jogkört ad a főügyésznek arra, hogy lényegében leállítson bármilyen büntetőügyet. Žilinka erre a paragrafusra hivatkozva engedte ki a vizsgálati fogságból Jaroslav Haščákot, a Penta korábbi vezetőjét és az SIS korábbi igazgatóját Vladimír Pčolinskýt is. Az előbbit korrupcióval és bűncselekményből származó jövedelem legalizálásával, addig az utóbbit korrupcióval és hivatali visszaéléssel gyanúsították. A 363-as paragrafus módosítását a Sme rodina kormánypárt ellenzi, amelynek a jelöltje volt Pčolinský, de Žilinkát is ők javasolták főügyésznek, illetve sajtóinformációk szerint, Karast is ők ültetnék a miniszteri székbe. Igor Matovič, az OĽaNO vezetője azonban tagadta, hogy Karas a Sme rodina jelölte lenne.

Az OĽaNO azon kijelentése, miszerint változtatni szeretnének a 363-as paragrafuson, nem tűnik őszintének. A miniszterelnök ugyanis olyan személyt jelölt az igazságügyminiszteri posztra, aki ellenzi a Büntető Törvénykönyv megváltoztatását” – közölte az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány. Egyben rámutattak arra is, a Karas által vezetett ügyvédi kamara nem hogy nem tudta megfelelően kezelni azon tagjait, akiket korrupcióval gyanúsítottak, hanem gyakran alibista módon álltak ki mellettük. „Ez a kamara elnökére is igaz” – tették hozzá azzal, hogy Karas korábban arról is beszélt, szerinte túl magasak a korrupcióért kiszabható büntetések.

Kinevezi, nem nevezi?

Az új miniszterek kinevezése most az államfő kezében van, jelenleg informális keretek között egyeztet velük, de kommunikálhat róluk a kormányfővel is. Ennek keretében jelezheti, hogy egyetért-e egy-egy jelölttel, vagy sem. Az elnöknek ugyanakkor formálisan is fontos feladata van, ki kell neveznie az új tárcavezetőket. Itt felmerül a kérdés, dönthet-e Čaputová úgy, hogy egy vagy több minisztert nem bíz meg, míg másokat igen. Az Alkotmány erre vonatkozó passzusa nem teljesen világos. Marián Leško, az államfő korábbi tanácsadója szerint a legtöbben az államfő jogköreit úgy értelmezik, hogy köteles kinevezni az elé terjesztett minisztert. De ugyanakkor rámutat, nincs erről szóló alkotmánybírósági döntés, így ez csak egy értelmezés marad a többi között. Leško szerint azonban nem valószínű, hogy az államfő az egyik jelölt ki nem nevezésével egy ilyen alkotmányosan bizonytalan állapotot akarna teremteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?