Az emberek hozzáállása okozta a tragédiát

Pozsony. „Nem emlékszem, hogy életemben a vízállás valaha is 10 m körül lett volna; és szükségállapotot sem éltem még át. Most azonban veszélyben vannak a Duna-parti szállók, és Dévényben is nagy károk lesznek. Arról sem hallottam soha, hogy a Moldva ennyire megduzzadt volna. 75 cm-es folyócska volt, most meg árvíz van Prágában!? A mostani árvíz az eddigieknél sokkal veszélyesebbnek tűnik” – mondta lapunknak Mayer Judit, aki több árvizet látott már Pozsonyban. A műfordító szerint még a KomáromBudapest szakasz is okozhat meglepetést, mert a gátrendszer ott nincs jól kiépítve. „Egyszer egy magyarországi szakember mondta, hogy mivel a gátrendszer rettenetesen sok pénzbe kerül, a kormányok inkább nem építik ki, mert olcsóbb, ha 20–30 évente kifizetik az árvíz okozta károkat, mintha rendszeresen építik a gátakat. Ez a katasztrófa is biztosan az emberek rossz hozzáállásából következett be” – magyarázta Mayer Judit.

Első igazi „vízemléke” 1929 márciusából származik, amikor ötévesen látta, amint „elindult” a befagyott Duna. Az 1948-as téli árvíz képe is elevenen él még emlékezetében. „A háború után rendetlenség volt a városban, ráadásul a régi pozsonyiakat – főleg a németeket és a magyarokat –, akik értettek a vízhez, kitelepítették. A tűzoltóság 1948-ban nagyon meg volt ijedve. Éjszaka tört ki a baj, és onnan vették észre, hogy a brenneri, valamint a páleniskói Duna-ág visszafelé kezdett folyni, mert visszanyomta a víztömeg. Ligetfalu nagyon elázott. Édesapám is igyekezett segíteni, gyűjtés is folyt az árvízkárosultak részére, akik csodálatos módon ragaszkodtak a saját kis helyükhöz. Alighogy visszahúzódott a víz, az sem volt biztos, nem következik-e valami más veszély, máris mentek haza, takarították ki régi kis házaikat, próbálták helyreállítani a rendet” – folytatta a műfordító.

Az 1954-es júniusi tavaszi árvízről az jut eszébe, ahogy a pozsonyi Öreg hídnál, a Šafárik térre kiúszott egy őzike, és – nem törődve a villamossal – heverészett, míg végül elvitték az állatkertbe. Mayer Juditnak a ligetfalui oldalt „csúnyán” elöntő Duna akkor igazi tengernek tűnt. Az 1965-ös nagy árvíz „Pozsonynál nem volt veszedelmes”, nem emelkedett 9 méter fölé a víz. Viszont Csicsónál átszakadt a gát, és Somorján túl már csak vizet lehetett látni. „Félelmetes volt, ahogy a teherautók éjjal-nappal nagy dübörgéssel hordták a köveket a dévényi kőbányából. Az embereket helikopterrel mentették ki a Csallóközből, néhányukat Nagyszombatban helyezték el” – tette hozzá az idős hölgy, aki elismerte: a szocialista állam az árvíz után kitett magáért: rövid időn belül szépen felépítette a tönkrement házakat. (sza)