Az ellenzék szerint elég 20-30 perc egy gondolat kifejtéséhez

Pozsony |

<p>A&nbsp;parlamenti képviselőknek egy felszólalás alkalmával elég lenne 20-30 perc, hogy kifejtsék a&nbsp;véleményüket - véli az ellenzék.</p>

Ebben egyezett meg az ellenzéki SaS és Sme rodina a parlament elnöke, Andrej Danko (SNS) javaslatával kapcsolatban, mely maximalizálná a parlamenti felszólalások időtartamát.

Jelenleg a politikusok tetszőleges ideig beszélhetnek.

„Azt gondolom, hogy egy politikusnak jó rétornak kellene lennie, és 20-30 perc elég kellene, hogy legyen, hogy kifejtse a gondolatait. Ha a javaslat átmegy, ez a képviselők rétori képességeinek tesztje lesz.“ – mondta Lucia Nicholsonová (SaS). Ugyanakkor nyugtalanítónak tartja azt, hogy a javaslat mintha pontosan az ellenzéki aktivitás ellen irányulna. Szerinte a tárgyalási rend megváltoztatásával csak el akarják vonni a figyelmet a kormányt övező botrányokról.

Boris Kollár (Sme rodina) is egyetért a felszólalási idő korlátozásával, ha a képviselők kapnak 20-30 percet. Azzal sincs semmi gondja, ha tilos lesz enni a parlamenti üléseken. Az italok kitiltásával viszont már gondja van: „Ha valaki tárgyal, akkor innia kell.“ – mondta, szerinte az órákon át tartó üléseken ez természetes.

Mint arról beszámoltunk, Andrej Danko hétfőn jelentette be, hogy munkacsoportot hozott létre a tárgyalási rend felülvizsgálata céljából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?