Galko, Sulík és Remišová
Az ellenzék Kaliňák letartóztatását és a kormány lemondását követeli
Az SaS és az OĽaNO közös sajtótájékoztatón indítványozta Robert Kaliňák volt belügyminiszter és Radovan Čulák, a belügyminisztérium protokollfőnökének letartóztatását, valamint Peter Pellegrini (Smer-SD) teljes kormányának lemondását.
Ezzel azokra az információkra reagáltak, melyek szerint Szlovákia állítólag szerepet játszott a vietnámi állampolgár elrablásában. Úgy vélik, hogy ha Kaliňák az ügy kivizsgálása idején szabadlábon lesz, befolyásolhatja a tanúkat.
„A nyomozó hatóságok határozott fellépését várjuk. Ragaszkodunk hozzá, hogy az ügyben érintett összes rendőrt minél előbb kihallgassák, és rendeljék el fokozott védelmüket” - jelentette ki Ľubomír Galko, az SaS alelnöke, aki szerint ellenkező esetben nyomást gyakorolhatnak a tanúkra, hogy felejtsék el, amit láttak.
Veronika Remišová, az OĽaNO frakcióvezetője szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányunk részt vett egy emberrablásban, illetve hagyta, hogy kihasználja egy fejlődő ország titkosszolgálata.
„Ha megengedjük, hogy ilyen módon visszaéljenek az állami szervekkel, a mečiarizmushoz térünk vissza.
Egy kormány kezén lévő hotel és egy kormánygép kihasználása egy idegen titkosszolgálat műveleteire durván megsérti Szlovákia szuverenitását” – tette hozzá.
Remišová szerint Kaliňák és mindenki más, akik fedezték az emberrablást, több bűncselekményt is elkövethettek. Felszólította Jaromír Čižnár főügyészt, hogy azonnal hozzon létre egy nyomozócsoportot, mert ha passzív marad, azzal ő is fedezi ezt a bűntettet. „Čižnárnak azonnal cselekednie kell, ha felmerül a gyanú, és nem csak azután, hogy a média vagy az ellenzék figyelmeztet valamire. Az, hogy eddig elutasították az ügy kivizsgálását, óriási kudarc” – véli az ellenzéki képviselő.
Remišová meggyőződése, hogy a Smeren kívül a koalíciós SNS párt is kudarcot vallott, hiszen a szlovák titkosszolgálat (SIS) vezetője, Anton Šafárik a nemzetiek jelöltje.
„Mire jó nekünk egy olyan hírszerzés, amelynek az orra előtt ügyködik egy idegen ország titkosszolgálata?
Ha erről az SIS tudott, és nem tájékoztatott, az azt jelenti, hogy segített elfedni ezeket a súlyos bűncselekményeket. Ha nem tudott róla, azonnal le kell váltani a vezetését” – közölte a frakcióvezető.
Remišová szerint a kormányfőnek és az egész kormánynak le kellene mondania, mivel veszélyeztették a nemzetbiztonságot és az ország szuverenitását. „Elvesztették a jogukat a további kormányzáshoz. Úgy tűnik, Pellegrini félrevezette a németországi szövetségeseit és a saját állampolgárait is. A kormány megbocsáthatatlanul szégyenbe hozta Szlovákiát, és károsítja az ország jó hírnevét” – tette hozzá.
Richard Sulík, az SaS képviselője úgy véli, Kaliňák lett Szlovákia történetének legrosszabb belügyminisztere.
„Mégpedig a veszélyessége miatt. Tényleg nem retten vissza semmitől. Ha beigazolódik a gyanú, az azt jelenti, hogy az államot használta fel arra, hogy szívességeket tegyen a haverjainak” – zárta.
A Denník N napilap csütörtökön (8.2.) tette közzé a vietnámi vállalkozó Pozsonyból (Bratislava) történt elhurcolásának leírását, amely a lap állítása szerint a szlovák rendőrség segítségével és egy szlovák kormánygép felhasználásával történt. A belügyminisztérium a cikket teljes képtelenségnek, a szerző sci-fijének minősítette, amely kitalációkkal és hazugságokkal van tele. Korábban a német média is arról tájékoztatott, hogy a német nyomozóknak már nincsenek kétségeik afelől, hogy az emberrabláshoz egy szlovák kormánygépet használtak fel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.